Halálos versenybalesetek miatt 21 évesen visszavonul egy profi kerékpáros

MTI/alon.hu

2025.08.17. 09:57

A kerékpáros elvesztette a versenyzés örömét és a történtek pedig csak megerősítették elhatározásában, hogy lezárja pályafutását.

Huszonegy esztendősen visszavonul Louis Kitzki profi német kerékpáros, aki az elmúlt egy évben kétszer is olyan országúti versenyen szerepelt, ahol halálos baleset történt.

Az Alpecin-Deceuninck utánpótláscsapatának tagjaként Kitzki ott volt tavaly júliusban az osztrák körversenyen, amelyen a 25 éves norvég André Drege bukott és belehalt sérüléseibe.

Kitzki pályafutásának utolsó versenye a Giro Ciclistico della Valle d'Aosta - Mont Blanc volt, a junior viadalon a 19 esztendős Samuele Privitera bukott lejtmenetben, leesett a sisakja és nekivágódott egy úttorlasznak. Priviterát még a helyszínen újra tudták éleszteni, ám a kórházba szállítást követően belehalt fejsérüléseibe.

"Valószínűleg nem ez az a befejezés, amit elképzeltem"

- kezdte búcsúbejegyzését a közösségi médiában a német bringás. Arról írt:

már a tavalyi tragédia kapcsán megfordult a fejében a befejezés gondolata, ám igyekezett elnyomni magában a történeteket és akkor még a folytatás mellett döntött.

"Sajnos a tavalyi osztrák körverseny után már nem voltam ugyanaz a kerékpáros, mint előtte. Egyre jobban aggódtam a biztonságom miatt és egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a versenyeken"

- fejtette ki, hozzátéve: ezáltal már nem tudta kihozni magából versenykörülmények között azt, amiért az edzéseken keményen megdolgozott. Rámutatott: elvesztette a versenyzés örömét, az Aosta-völgyben történtek pedig csak megerősítették elhatározásában, hogy lezárja pályafutását.

"Sajnálom, hogy nem tudtam megfelelni a profi kerékpárosok felé támasztott elvárás némelyikének, és hogy most véget ér a közös munka az Alpecinnel. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy helyes döntés volt abbahagyni"

- szögezte le Kitzki.

.