A 41. amerikai elnök, G. Bush, ezen a napon hunyt el

alon

2020.11.30. 22:57

George H.W. Bush volt amerikai elnök kilencvennégy éves korában, 2018. november 30-án hunyt el.

George H.W. Bush volt az Egyesült Államok 41. elnöke, 1989-től 1993-ig töltötte be a hivatalt, előtte Ronald Reagan elnöksége idején az ország alelnöke volt. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt vívták meg az első iraki háborút - Kuvait felszabadítására - 1991 elején.

Aktív életet élt - a 90. születésnapját ejtőernyős ugrással ünnepelte meg -, 2017 óta azonban a Parkinson-kór kerekesszékbe kényszerítette. Felesége, Barbara, akivel 74 esztendeig élt házasságban, 2018 áprilisában hunyt el. 

Halála egy korszak végét jelentette. "A volt elnököt nagylelkűség és udvariasság jellemezte, ugyanakkor versenyszellem és nagyon nagy ambíció is lakott benne. Képes volt kemény kampányokat vezetni és háborúba vinni a nemzetet, de fő eredményeit a tárgyalóasztalnál érte el" - írta egykor a The Washington Post, a washingtoni napilap. 

1836 óta az első olyan elnök volt, aki alelnökként szállt küzdelembe a Fehér Házért és megválasztották, és a második olyan ember az Egyesült Államok történetében, akinek a fia - George W. Bush - is elnök lett.

Az idősebb Bush jövőképet adott az új bevándorlóknak és a fogyatékkal élőknek.

Öröksége mindörökre beíratott Amerika és a világ történelmébe. 

.