Hétmilliárdos átcsoportosítás a központi költségvetésben

2014.02.11. 19:16

Csaknem hétmilliárd forintot csoportosított át a kormány az idei költségvetés tartalékából különböző célokra, a legtöbbet egy szigetszentmiklósi iskola építésére használják fel.

    A keddi Magyar Közlönyben megjelent határozat alapján a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 6 milliárd 834 millió forintot csoportosítanak át. Ebből majdnem 3 milliárd a Pest megyei Szigetszentmiklósnak jut iskolafejlesztésre.

    Több mint 700 millió forinttal Veszprémet támogatja a kormány feladatai ellátásában, az összeg az állatkert önkormányzati támogatását egészíti ki. Egy szintén a Magyar Közlönyben megjelent kormánydöntés alapján az állam ugyancsak a tartalék rovására átvállalja a Veszprém Aréna sport- és rendezvénycsarnok építésével összefüggő tőke- és kamattartozást (606 millió forintot).

    Több mint 630 millió forintot különített el a kabinet a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, nagyjából 260 milliót pedig a környezet- és természetvédelmi, valamint vízügyi hatóságok dologi kiadásaira. Félmilliárd forint kormánydöntésen alapuló közlekedési beruházásokra jut a tartalékból.

    Az egyetemek és főiskolák működési kiadásaira 153, a közgyűjteményekére 60 millió forinttal több jut az átcsoportosítással, 78 millió forinttal pedig a sportágfejlesztési koncepciók megvalósítását támogatják.

    A Miniszterelnökség beruházásaira 800 millió forintot csoportosítottak át, 250 millió forint jut a Nemzeti Sírkerthez és Emlékhelyekhez kapcsolódó kiadásokra, 184 millió forinttal pedig a kommunizmus áldozatai emlékmúzeumának létrehozásához járul hozzá a kormányzat.

    Arról is döntött a kabinet, hogy 190 millió forintot csoportosít át a Rubik-kocka által ihletett kiállítási központ létrehozására.
.