A profi előadó mögött az ember - Interjú Bereczki Zoltánnal

Különcnek mondják, pedig igazán megnyugtató jelenség. Összeszedett, magát kívülről is látó, vérbeli művész, aki szinte világít a színpadon. Most viszont egy kicsit lekapcsoltuk a fényeket, így láthatóbbá vált a profi előadó mögött az ember, aki tiszteletre méltó fegyelemmel beszél energiákról, munkabírásról, világrendről, de láthatóan ellágyul, amikor a nagy-nagy szerelme kerül szóba…

Egy helyen azt nyilatkoztad, azért Illúzió a koncert címe, mert nem biztos, hogy minden az, ami; nem biztos, hogy amit hajszolunk, az egyáltalán létezik – útkeresőnek tartod magad?

Nem csak ezzel kapcsolatban tartom magam útkeresőnek. Az élet értelme az lehet, hogy mindenféle dolgokra megoldást próbáljunk keresni és eközben újabb kérdések merüljenek föl, amik megválaszolásával többé válunk. Ezzel nő a tudásunk gömbje, ami egyre nagyobb felületen érintkezik az ismeretlennel. Ám minél több tudás van a birtokunkban, annál többfelé kereskedhetünk a gömb szélén – erre talán egyetlen élet nem is elég. Viszont ha igazságos az univerzum/az Isten/a sors, akkor nem is csak egy esély van arra, hogy mindent megtapasztaljunk, hiszen az olyan kevés lenne. Ezek a gondoltatok ihlették az Illúzió szövegét: a rendből kitörni vágyunk, hiszen gyarló az ember. Annak  ellenére, hogy tisztában van vele, csak illúzió, keresi a boldogságát: a párját, az anyagi biztonságát.

A szerelem is, mint felfokozott érzés csak illúzió?

Talán. És ez a talán nagyon fontos. Mint minden kérdőjel. Hiszen érzelmekről van szó, amiben az ember őrlődik. A popzenész életében persze szinte minden nap lehet Bálint-nap, mert a dalok java érzelmekről szól az egyéjszakás kalandtól az örök szerelem kereséséig.

Egy férfi igazi szerelme a lánya, sőt azt mondják, akinek lánya van, elkezdi érteni a nőket.

Vagy még jobban elvész bennük... A lányom (Zora Veronika 8 éves – a szerk.) érzelmi élete éppen olyan, mint egy felnőtt emberé, és szülőnek lenni azt jelenti, hogy ezzel együtt sodródunk, azaz nem tudjuk magunkat függetleníti se a tornádóktól, se a szivárványoktól. Az ember óhatatlanul is másolja a szüleit: vagy menekülünk, vagy rácsatlakozunk a mintára – de a viszonyítási alap mindenképp ők maguk. Most döbbenek rá, 40 évesen, hogy az édesapám nekem mennyi mindenben segített azzal, hogy nem szólt bele, pedig olykor látta, hogy fejjel nekimegyek a téglafalnak. Az utolsó puzzle darabot nem lehet kivenni a gyerek a kezéből és a helyére tenni. Ezt a legnehezebb megállni: amikor te már látod, hogy fog összeállni a kép, és azt mondod, hogy mégsem, mert attól okosodik, ügyesedik a keze. Neki kell megtanulni.

Idén 40 éves leszel. Minden kerek egész?

Ha 10 évvel ezelőtt kérdezel, akkor valószínűleg azt mondtam volna, hogy mostanra mindent el akarok érni, gyakorlatilag lezárt sikerekkel rendelkezni, csak ülni egy vitorláson. Aztán mire ide elértem, észrevettem, hogy ezer más ajtó-ablak nyílt ki. Fiatalemberből férfivé értem, és ebben az életszakasz-kezdésben egészen más világnézetem és terveim vannak, mint mondjuk 20 évesen.

Minél személytelenebbé válik a világ, annál fogékonyabbak az emberek az érzelmekre, csak nem mindenki mondja el jól. A művész mitől más közvetítő?

Most a telefont bújják az emberek a villamoson, az 50-es években az újságot bújták – úgyhogy ez inkább társadalmi szempontból életszakasz, és nem gondolom, hogy kevésbé vagyunk érzelmesek vagy társaságkeresős, csak éppen változni látszik a forma. Inkább úgy fogalmaznék, átalakuló időszakot élünk egy nagy hintában ülve. Olykor nagy igénye van az embernek a magányra, a belső világ rendezésére, aztán eljön a pillanat, amikor már lehet nyitni – mindenki ismeri az érzést. Egy előadóművésznek egyébiránt nagyon csínján kell bánnia azzal a megfelelési kényszerrel, ami a közönség felől jön. Ha odaadja magát, ha meghall minden igényt, elveszíti az alkotói szabadságát. Inkább a közös rezgésekre kell figyelni. Hiszen ha nem magunkból és magunkról írunk, nem fogjuk megérinteni a közönséget. Hiszem, hogy nem szolgáltatást kell nyújtani! A saját élethelyzeteinkben meg kell találni az általánosságot, a törvényszerűséget, és megkérdezni általa, hogy ti is így érzitek-e. Aztán írunk mondjuk 5-6 dalt, amiből egy betalál; amire azt mondja a hallgató, igen, ő megértett engem.

Kollégáid és rajongók állítják egybehangzóan rólad, hogy fogyhatatlan energiákkal rendelkezel. Erre kevés születni, de tanítják ezt valahol?

Belső késztetés, hogy amplitúdóval tudok létezni: ugyanolyan nagy kilengéssel vagyok képes alkotni, amivel aztán – elbújva – majdnem a fizikai létből kiesve „szétcsúszni”. Szükségem van mindkettőre. Szeretek koncertezni vagy játszani a gyerekemmel, ami nagyon fizikális létezés. És szeretem a szellemi síkon való elmerülést is. Aztán ezt egy kosárban persze össze kell rázni, hogy minden a helyére kerüljön. Tény, hogy 20 évesen ezt jobban lehet bírni… Most már jobb, ha egyben van egy lendületes szakász, aztán a pihenés.

A tehetségkutatók világára bizonyára van rálátásod – mi a véleményed az ifjú nemzedékről? Kiemelkedő tehetséget látsz? 

A popularitás nagyon illékony dolog, ezért nehéz lenne megnevezni egyetlen tehetséget. Tőlem sokkal nagyobbak, hazai legendák sem merik ezt megkockáztatni. Viszont több általam nagyon kedvelt előadó van, aki igazán újat hoz. Másrészt pedig van, ami műfaji korlátok nélkül lepattan rólam, pedig én zenei mindenevő vagyok, nem szeretem a skatulyákat, ha egy zenére például címkét akasztunk. Jó zene van meg rossz zene.

Veres Mónika Nika állandó résztvevője a koncertjeidnek. Mit tud ő, amit más nem?

Nagyon-nagyon tud énekelni. Ki merem jelenteni, világszínvonalú énekesnő. Elmondhatjuk, a nagyzenekari jelenlét ma már elengedhetetlen feltétele egy valamire való koncert sikerének. A szakmám a hobbim, ezért addig keresgetem magam köré a csapatot, amíg azt nem érzem, hogy teljes. Ha nincs ott a ritmusszekció, vagy nem úgy szólal meg a vokál, akkor bennem hiányérzet marad. Ahhoz, hogy az ember önmagát fejezhesse ki és azt adhassa át, amit ő gondol a rezgésekről, kell a csapat. A zenekar a gondolataim megfogalmazója. A próbán elnyökögöm, kézzel-lábbal elmutogatom vagy eldúdolom, mit szeretnék, és ők, a hangszerük mesterei, ezt meg tudják fogalmazni.

Bereczki-Csák Helga - Fotó: Cívishír

Forrás: Cívishír.hu

Az írás a Regon-együttműködés keretében jelent meg oldalunkon.