Lovasi András és kiscsillagos csapata a szombathelyi Weöres Sándor Színházban élet házifeladat-készít(tet)éssel hozakodott elő.
Szenkovits Péter újságíró blogjából: a teremtuccse.blogspot.hu-ról.
Honnan veszik „ezek” a bátorságot, hogy belevágják a képünkbe: lányom/fiam az eddig (amúgy alig) használatos kobakodat, szívedet minden tartozékoddal – az egész kisstílű, nyamvadt, silány, katasztrofális életeddel – együtt hajítsd ki csak szépen az univerzum szemétdombjára; habár az űrkörnyezet-szennyezés is büntetendő cselekedet, de egyszer az életben legyen vér a pucádban és igenis: lomtalaníts, ne lapíts! Ha nem marad belőle(d) semmi, no, az már valami. Jobb a nulláról indulni, mint mínusz akárhány millió a köbönről - tudom is én micsodáról - további visszavonulási parancsokat kiadni/hajigálni.
Pimaszság/galádság; hévégi estén főképp. Ráadásul az a szombat esti lány, Németh Jucus is a katedrán; álljon meg már a (gyász)menet!
Nevezhetnénk persze akár önpelenkázási technológia adás-vételnek; no, csak az ne vegye át a licencet, aki még soha nem fosta össze magát, ha ki kellett (volna) állnia bármiért/bárkiért, ami/aki nem csak egy szűk – koleszos/klános - brancsnak hoz(ott) a konyhájára, hanem másokat is „megdob/eltalál” nem nemzeti(eskedő) naranccsal, hanem ökumenikus oranzzsal, amitől nem citromsavanyúsodik meg milliók szája íze/szájvíze.
/Ámbár nem lehet(séges), hogy a mi szavatosságunk már akkor lejár(t), még mielőtt a Teremtő tervezőasztalán skiccek születtek volna rólunk és arról, hová, minek is lőjenek/célozzanak ki/be/meg a mindenségbe, éppen bennünket; megint? Gyűlnek a strigulák a kérdésföltevések rubrikájánál…/
Aztán, már ne, hogy kibúvókat keressünk, mentségeket kreáljunk, és (sorozat)gyártsunk selejttetemeinkből további mauzóleumtöltelékeket, mert bár – olykor – ha tágul is a világegyetem, máskor meg zsugorodik (mikor melyik diktátor áll és diktál) s az anyag(unk) bizony nem kevésszer azelőtt elvész - ismétlés a Mennyei Aty(j)a tudása! - mielőtt még valójában a Rend esélye fölvillanhatna.
Akkor most mi a fészkes fene is van/legyen ezekkel a bárpultos – nem létező - karfá(ik)hoz foggal-körömmel ragaszkodó/kapaszkodó polgártársakkal? Segget nyaltok (olykor velem együtt…) ti is, a csapásszám-helyzet fokozódik, tehát – piros pontot kiérdemlő(k) – vagy(t)ok!? Derekak, nyalkák, huszárok, akik leginkább az önmaguk ellen vívott szabadságharcaikban szoktak remekbeszabott, vesztett csatákban, háborúkban hősi halált halni, s már jó előre kinézik/kibélelték azt a bizonyos kis szolidacska kriptát, ha már a nagyfőnökség mamutsíremléke telt házas (hiába is harsog a temetői révkalauz: „tessék, csak tessék beljebb húzódni, a bárka/kocsi/lélekvesztő belsejében még táncolni lehet” – meg cigánykerekezni is; mindhiába), de balzsammaradék/-morzsalinó már pult alól – csak azért - sem jut(ott) néktek. Bezzeg (ha-ha-ha!) én még ismerek egy-két zúg raktár(os)t; beee! No ezt oszd el és/vagy szorozd meg te, jó nagylegény, vadakat/nyájakat terelő juhász; mennyire is vagy eszes(telefon)?
Lovasi András Semmi Konferenciája című (nagy ívűre tervezett, ígéretesen formálódó) kompozíciójának, nevezzük talán (munkacím) így: a Halál elnevezésű bevezetőjét (be/ki; tudja csuda) nyomatta a nyugati végeken/kezdeteken(?) százezerrel-millióval. S azért valamicskét meg-megsejtetett csapatával a felől is, hogy (ugye!?) lesz még egyszer ünnep a világon…!? Feltéve, ha mi magunk, külön-külön meg együtt sem lapítunk, és közösen vitézkedünk érte.