Koncerttel ünnepli 50. születésnapját a Savaria Szimfonikus Zenekar

2012.11.13. 16:05

Az ünnepi műsorban neves fellépők működnek közre.

Napra pontosan fennállásának - első bérletes koncertjének - 50. évfordulóján ad nagyszabású jubileumi koncertet csütörtök este a Savaria Szimfonikus Zenekar a szombathelyi Bartók Teremben.

    Az ünnepi műsorban neves fellépők működnek közre, és azok a karmesterek vezénylik újra a zenekart, akik egy-egy korszakot jelentettek az együttes életében.

    Elsőként Vásáry Tamás dirigál, Rossini, Beethoven és Dvorák műveiből hangzanak el részletek, majd Pál Tamás, Robert Houlihan és Petró János lép a karmesteri dobogóra, és Bartók, Verdi, Masset, valamint Strauss műveiből csendülnek fel ismert dallamok. A jubileumi koncerten olyan művészek is színpadra lépnek, mint Tokody Ilona és Kováts Kolos operaénekesek.

    A Savaria Szimfonikus Zenekar 50. születésnapját egy egész éves jubileumi rendezvénysorozattal ünnepli, amelynek csúcspontját jelenti a csütörtök esti ünnepi koncert.

    Mint Mérei Tamás, a zenekar jelenlegi igazgatója korábban az MTI-nek elmondta, Szombathelyen a szimfonikus zenejátszás története egészen 1850-ig nyúlik vissza, már akkor voltak ugyanis szimfonikus zenei koncertek a városban. Ezek azonban nem voltak rendszeresek, és a zenekar összetétele változó volt. A hajdani alkalmi zenekar történetében kiemelkedett az 1933-as év, amikor egy alkalommal Kodály Zoltán is vezényelte.

    A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar jogelődjét 1962. február 15-én az akkori szombathelyi városi tanács alapította, de az alapító okirat kiadását a minisztérium évekig megtagadta, állítólag nem nézték jó szemmel, hogy vidéki városban szimfonikus zenekar alakuljon. Végül 1969-ben a zenekart átvette a megyei tanács, ettől kezdve a fejlődés folyamatos volt.

    1964-ben rendezték tartották a szombathelyi Iseumban az első Varázsfuvola-előadást, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen 1999-ig megismételtek. Az akkor megszakadt sorozat csak tavaly, az Iseum felújítása után folytatódott.

    A zenekar történek fontos része a Bartók Szeminárium és Fesztivál, amelyet idén huszonnyolcadik alkalommal rendeztek meg Szombathelyen, és amely világviszonylatban az egyetlen, Bartók Béla nevével fémjelzett és az ő munkásságát a középpontba állító fesztivál.

    A Magyar Televízió karmesterversenyének is jó néhány évig Szombathely adott otthont, a szimfonikusokra alapozva. Olyan nevek tűntek fel ezeken a versenyeken, mint Kobajasi Kenicsiro, Medveczky Ádám vagy az a Robert Houlihan, aki az 1990-es években a zenekar karnagya is volt.

    Olyan zeneszerzők írtak rendszeresen darabokat az együttesnek, illetve dolgoztak együtt a zenekarral, mint Lendvai Kamilló, Szokolay Sándor, Kurtág György és Eötvös Péter.

    A Savaria Szimfonikus Zenekar évente több mint száz koncertet ad, fellépnek itthon és külföldön is. Több lemezt is készítettek, ezek közül kiemelkedik a BBC által készített DVD és az a lemezfelvétel is, amelyet a Sony megbízásából a Liszt-évhez kapcsolódva született.
.