A szívem csücske a színház, tudják sokan. Bár nem oszt nem szoroz a milliók között, inkább csak elvi kérdés, mégis leírom.
Viccel ütjük agyon. Telitalálat a program. Beszélgetős, betekintős, szerepek nélküli, felszabadult. Jól érzi magát az ember. A siker egyértelmű, tömött teltház a Krúdy Klubban.
A belépődíj 200 Ft. Az ár-érték arány egyértelműen az érték javára billen.
Jönnek a színházszeretők, veszik a jegyet. Aztán jönnek magukat nagyra tartó, a politikából ismert, sőt, közismert emberek. Jegyet egy sem vásárol, de nem is mutat a jegyszedőnek, csak „áthalad”, talán nem is köszön. Úgy tűnik, nekik nem kell.
Szóról szóra. Párbeszéd Törőcsik Marival. A siker még nagyobb, a gombostűknek sincs már hely. A jegyár 500 Ft, az értékhez és élményhez viszonyítva, filléres.
Emberek jönnek, hosszú sor van a pénztárnál. Az egyik műsorvezető izgatottan keres valakit a tömegben. Megtalálja. A családtagjai, most lényegtelen hányan, de úgy látom, mind ott állnak ők is a jegyért a sorban. A műsorvezető átkiált a tömegen: Gyertek, már megvettem a jegyeket. Kiosztja a belépőket a családtagjainak.
Úgy tűnik, neki nem kellene, mégis megveszi.
Lehet, legközelebb magam kiáltok át a közismert embereknek, valahogy így: (Kérem, helyettesítsék be a mondatot!)
Név és cím a szerkesztőségben