Pro KÖRMEND kampányindító sajtótájékoztatója

2014.09.11. 17:30

Tompa László, a Pro Körmend kampányfőnöke csütörtökön az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

Ne a pozíció adjon rangot, te adj rangot a pozíciónak

Kampányindító sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Pro Körmend Városszépítő Egyesület. Soós István polgármesterjelölt bevezetőjében megköszönte a közel kétezer ajánlást, mely lehetővé tette a helyi, lokálpatrióta egyesület tisztességes indulását.

Pro KÖRMEND kampányindító sajtótájékoztatója

Az ajánlások leadását követően a választási kampánynak egy új szakasza vette kezdetét. Program ismertetőjében kitért arra, hogy tovább folytatják az lakossággal történő együttműködést, hisz a problémákat csak az őszinte beszélgetések során lehet felszínre hozni. Program alkotásuk is egyedinek tűnt, mivel néhány témakör kiemelésével – munkahely teremtés, idősek gondozása, sportélet, kórház, fiatalok helyben tartása – a lakosság véleménye alapján kívánják programjukat kialakítani. Jelmondatuk: „ne a pozíció adjon rangot, te adj rangot a pozíciónak”

A kórházzal kapcsolatos mély problémára világít rá maga kórház megváltozott neve, ugyan is Körmenden már nem Batthyány Strattman László Kórház üzemel, hanem a Markusovszky kórház körmendi telephelye a hivatalos elnevezés. Megoldandó feladatként vetette fel kórház tevékenységének bővítését.

Munkahely teremtés kapcsán elengedhetetlenek érzik a körmendi lokálpatrióták a mehatronikai képzés további erősítését, gépipari gyártó és beszállító cégek letelepítését.

Soós István beszédében fontosnak tartotta, a Szombathelyi Szt. Márton úthoz hasonlóan Batthyányi kastély hasonló jellegű hasznosítását, hisz a 2016 –os pápa látogatás a kastély együttes felújítására egy elhalaszthatatlan lehetőségként kínálkozik.

Sajtótájékoztató végén jelezte köszönetét mindazon kormánypári és ellenzéki politikusok, államtitkárok irányába, akik Körmend fejlődése érdekében forrásokat hoztak kis városunkba illetve mondandójában kitért arra is, hogy a Pro Körmend által kezdeményezett kommunális adó eltörlésére csak a Jobbik szavazott nemmel az képviselő testületben.

Esélyeket latolgatva győzelem esetén a lakossággal együttműködve egy „Új stílust, minőségi városvezetést ” szeretnénk képviselni.

.