A szombathelyiek biomassza-erőművet akarnak

2014.01.29. 19:31

Legalábbis egy felmérés szerint. Az LMP nem hisz benne teljesen. Mi meg azt mondjuk, mi lenne, ha egyszer megkérdeznénk olyanokat is, akik értenek hozzá.



A nálunk szerencsésebb történelmű országokban többek között azért mennek a sokkal frappánsabban a dolgok, mert - a szerencsésebb törtélelmen túl, de azzal valószínűleg összefüggésben – a mindennapi élettel kapcsolatos döntések sokkal racionálisabb talajon születnek.

Nálunk már a csip-csup ügyek mögött is felsejlik a politika, nemhogy egy atomerőmű, de már egy buszmegálló esetében is felmerül a gyanú, hogy valaki hatalmának a megtartását, esetlen elvesztését szolgálja; egyéb előnyökről most ne is beszéljünk.

És az évek múlásával a helyzet nemhogy jobb, de egyre rosszabb lesz. Ideológiákat persze lehet gyártani mindenhez, ami sokakat ki is elégít, annál is inkább, mert a magyarországi mocsarasodás leginkább a civil kontroll és a választópolgári öntudat hiányára vezethető vissza.

Mindenesetre a magyar politikus – legyen az önkormányzati képviselő vagy helyettes államtitkár – mindenhez ért, magabiztosan nyilatkozik és hoz döntéseket színházakról, stadionokról és nukleáris erőművekről, és csak a legritkább esetben jut eszébe megkérdezni olyan valakit, aki esetleg ért is hozzá. (Igaz, a döntéshozók környezetében már csak a legritkább esetben vannak olyan, aki értenek is hozzá, hiszen a szakmai pozíciók már régen nem a szakértelem alapján vannak leosztva.)

A politika leszivárgását a hétköznapok szintjére jól mutatja Szombathelyen az iskolabezárások és a biomassza-erőművek körüli mesterséges hisztéria.

Miközben ellenzékben volt a Fidesz, az iskolák nagy barátja és az erőművek nagy ellenzője volt, és mihelyst halalomra jutott, iskolákat zárt be és erőműveket szándékozott építeni.

A szocialisták pont ugyanígy, csak más időrendben.

Láthatóan mindkét oldal kizárólag az elvesztendő vagy megszerzendő szavazatokban gondolkodik, ez motiválja a cselekvését és a kommunikációját, nem habozik, ha érzelmeket kell szítani, civil szervezetek mögé kell bújni.

Elméletileg egy biomasszás erőmű nem lehet annyira bonyolult ügy, hogy egy csokor (tényleg) független szakértő néhány nap alatt ne tudná eldönteni, hogy megéri-e felépíteni (Herény, Szova) vagy engedélyt adni rá (Gyöngyöshermán, Grenor).

Ez valamiért még nem jutott eszébe senkinek.

Egyelőre ott tartunk, hogy a városvezetés megijedt a hangos ellenzői hangoktól, a herényi Szova-beruházást teljesen lefújta, a gyöngyöshermánit pedig a nép véleményének  függvényében újra megvizsgálja.

Biomassza erőmű felmérés


Nos, Horváth Zoltán LMP-s önkormányzati képviselő szerdán egy sajtótájékoztató keretében ismertette a nép véleményét.  Aki nem tudja az előzményeket, az feltétlen kattintson ide!

Ezek szerint a REAL-PR 93. Piac- és Közvéleménykutató Kft. által több mint 6 millió forint közpénzért készített anyag 69 oldalt számlál, tavaly októberben kérdeztek meg 2500 szombathelyi lakost biomassza-ügyben.

Horváth Zoltán elöljáróban elmondta: az anyag emlékeztet egy korábbi, a Szent-Györgyi Albert középiskola bezárása előtt kor készült „politikamentes” és „kizárólag szakmai” tanulmányra, amely az iskola bezárását javasolta, és ez véletlenül egybeesett a városvezetés szándékaival.

A REAL-PR 93. felmérése alapján a megkérdezettek 56 százaléka megfelelőnek tartja a helyszínt a Grenor szombathelyi biomassza-erőműve számára, másik 15,7 százalék szintén támogatja, de másik helyszínen.  Mindössze 24 százalék az, aki semmilyen formában nem támogatna egy ilyen erőművet.

A politikus ezzel kapcsolatban egyrészt azt jegyezte meg, neki más benyomásai voltak a szombathelyi közvéleményről, másrészt néhány ellentmondásra is felhívta a figyelmet.

Tudniillik amikor a közvélemény-kutatók azt kérdezték, hogy hol tervezik az erőművet, a válaszadók 59 százaléka semmit nem tudott erre válaszolni, további 31 százalék pedig teljesen téves helyszínt jelölt meg.

Azaz a szombathelyiek 90 százalékának fogalma sincs, hogy hol valósulna meg az építkezés, ennek ellenére 71 százalékuk támogatja azt.

Az LMP egyrészt azon a véleményen van, hogy a Szombathelyre tervezett biomassza-erőmű túl nagy ahhoz, hogy környezetbarát legyen, így nem támogatják, egyben nehezményezik, hogy a felmérés a kérdéseken keresztül pozitív képet sugall a tervezett beruházásról.

Mivel más ellentmondás is felfedezhető a felmérésben – a környezetvédő civil szervezetek megkérdőjelezése, önkormányzati kommunikáció stb. -, az LPM szerint a tisztánlátás érdekében felmerülhet a népszavazás lehetősége, illetve felszólítják a városvezetést, hogy mihamarabb hozzák nyilvánosságra a REAL-PR 93. felmérését.

Mi pedig - tesszük hozzá - szívesen olvasnánk valódi szakértői véleményeket.

.