Szépítettek a magyarok a csoportkör utolsó napján. Eddig miért nem ment így?

2015.06.15. 22:33

Kosár Eb - helyszíni tudósítás (Sopron). Ötödik nap.

Mintha csak tegnap kezdődött volna a Női kosárlabda Európa-bajnokság, de máris elérkezett a csoportkör utolsó napja.

Úgy alakult, hogy a D-csoport egyik csapata számára sem volt tétje a mai utolsó összecsapásoknak. Először Spanyolország játszott Svédországgal:

Bár már eldőlt, hogy a spanyolok továbbjutottak, a svédek pedig nem, összességében elmondható, hogy az izgalom ugyan elmaradt, mégis jó hangulatú, élvezetes mérkőzést láthatott a közönség.

Szépítettek a magyarok

A svéd szurkolók előtt le a kalappal, hiába estek ki a tornáról és álltak ezen a meccsen is vesztésre, végig tombolták és szurkolták mind az öt napot. Barátságos és nyugodt természetükkel, bohókás kiegészítőikkel és sárga egyenpólóikkal az Eb legüdébb színfoltjai voltak.

Sajnos Spanyolországból nem, vagy csak elvétve akadt egy-egy drukker, így ők lemaradtak csapatuk "csont nélküli" továbbjutásáról és parádés szereplésükről, hiszen egyértelmű, hogy a spanyolok a D-csoport favoritjai remekül összeállított csapatukkal,

Külön pozitívum volt az összecsapás során, hogy a spanyolok nem vették félvállról a meccset, és bár lehetőséget adtak a kispad többi tagjának, szerepeltették a kulcsjátékosokat is.

Végeredmény: Spanyolország 64-60 Svédország


Bár valódi tétje itt sem volt a meccsnek, Szlovákia ellen mégis parázs hangulatú mérkőzésre lehetett számítani, hiszen a becsületünkért játszottunk.

Az első percekben már jól játszott, hogy a torna során most először kosarazunk fesztelenül, így végre megmutatkoztak azok a képességek, amik eleve megvoltak a játékosokban. Kár, hogy a kiesés ténye kellett ahhoz, hogy ez kiderüljön.

Ma jöttek az eddig kimaradt kosarak és még a vezetést is megszereztük. Az első negyedben 13-24 volt az állás.

Szépítettek a magyarok

Hasonló szellemben zajlott a második játékrész is, ahol olyan (alapvető) dolgokra voltunk képesek, mint a labda megfogása, a lepattanók megszerzése vagy a tripladobás. Ezeknek köszönhetően húsz pontra nőtt a különbség a magyarok javára. Félidő: 27-47

A harmadik negyedben még mindig tartott a lányok lendülete és jó formája, míg ezzel szemben (a korábbi mérkőzéseken eddig remekül játszó) szlovákok csak futottak az eredmény után. 49-70

Szépítettek a magyarok

Bár a végjátékban kicsit leeresztettünk és a szlovávok is eléggé (5 pontra is) felzárkóztak, ezt a meccset most nem engedtük ki a kezünkből és 74-86-ra győztünk. Sajnos ez a siker most keserédes, de legalább sikerült szépíteni és megmutatni a magyar válogatott igazi arcát.


Összefoglaló az Eb D-csoportjának csoportköréről:

Mindenképpen pozitívumként könyvelhető el a kiváló szervezés, a korszerű technika, a látványelemek, a kivitelezés, a biztonság és a sportszerű hazai és vendég szurkolók. Még a játékvezetés is tűrhető volt.

De számunkra sajnos közel sem mondható sikeresnek, hiszen nem értük el a kitűzött célt, vagyis hogy továbbjussunk a győri középdöntőbe. Pedig ez mind a magyar női kosárlabda megítélésének, mind az ország presztízsének jót tett volna.

Azonban örvendetes, hogy sokan voltak kíváncsiak a hazai szurkolók közül az úgymond "semleges" mérkőzésekre, hogy a meccseken mindig jó hangulat uralkodott és többnyire szoros, izgalmas játékot láthatott a publikum. 

Szépítettek a magyarok

A torna egy nap szünetet követően Győrben (C-csoport, D-csoport) és Debrecenben (A csoport és B-csoport) folytatódik a csoportkörből továbjutott csapatokkal, akik kétnaponta játszanak majd egymással.

Mindkét körből négyen-négyen jutnak tovább a budapesti döntőbe, a torna fináléjába.


Érdekes és érdektelen tények az Eb D-csoportjából:

- A zsinórban szerzett legtöbb pontot (21-et) a litvánok szerezték a svédek ellen. 
- A torna legmagasab játékosa a magyar Határ Bernadett 208 centiméterrel
- A csoport legjobb játékosa Alba Torrens 16,5 ponttal, 8 lepattanóval és 3,5 gólpasszal
- A legmagasabb nézőszám Sopronban 2200 fő volt a magyar-litván meccsen
- A csoport legszorosabb eredménye 82-81 volt (Spanyolország-Szlovákia)
- A tíz mérkőzésből hat alkalommal is 6, vagy annál kevesebb ponton múlt a győzelem
- A legtöbb pontot Frida Eldebrink és Kristi Toliver dobta 72-72
- A tornán a legtöbb pontot (az összes csoportot figyelembe véve) a franciák szerezték


További eredmények: Szombathely, C-csoport:

Szerbia 53-77 Oroszország

Horvátország 76-70 Nagy-Britannia

Így ebből a csoportból végül az oroszok, a szerbek és a horvátok jutottak tovább.

.