Mozgásban a szombathelyi kosárlabdaélet

2014.08.27. 14:12

Megalakult Szombathely női amatőr NB I-es kosárlabda csapata, egyben a Falco KC egykori centerére emlékeznek Szombathelyen. Sajtótájékoztatókon jártunk.

Megalakult Szombathely női amatőr NB I-es kosárlabda csapata, egyben a Falco KC egykori centerére emlékeznek Szombathelyen. Sajtótájékoztatón jártunk.

Ötödik alkalommal rendezik meg a tragikus balesetben elhunyt Horváth Zoltán tiszteletére a róla elnevezett Nemzetközi Kosárlabda Emléktornát szeptember 19. és 21. között. A közelgő esemény miatt tartottak sajtótájékoztatót szerda délelőtt az Arena Savariában.

Foki Róbert, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola képviselője elmondta, hogy nagy szerepe volt a szombathelyi önkormányzatnak abban, hogy létre jöhessen a már hagyománynak számító rendezvény.

Ez a felkészülési torna mind közül az egyik legszínvonalasabb, ezzel is emléket állítunk a Falco KC egykori centerének - ezt már Gráczer György, a csapat ügyvezetője mondta.

Kálmán László szerint bombaerős tornára számíthatunk. A vezető edző úgy gondolja, hogy a szombathelyi csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy győzzenek és a kupa itthon maradjon. „Bízom benne, hogy a bajnoki szereplésünk is olyan lesz, ami méltó emléket állít Zolinak” - tette hozzá.

Az idén a házigazda Falco KC Szombathely csapata mellett a Szolnok Olaj KK, az Atomerőmű SE és a szlovák BC Komarno együttese lép pályára.

Az ötödik Horváth Zoltán Kosárlabda Emléktorna bemutatását és némi szünetet követően újabb sajtótájékoztatót tartottak az Aréna Savaria kistermében.

A téma nem csak a szervezőknek, hanem a női kosárlabda szerelmeseinek is örömhír, hiszen Szombathelyen ismét amatőr NB I-es női kosárlabdacsapat alakult. A 18 fős keretből álló csapat a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola közös együttműködésének köszönhetően állhatott össze.

A sajtótájékoztatón felszólalt dr. Gaál László a SzoESE elnöke, Foki Róbert, Szalai János szakosztályvezető és Kozma Tamás, az új csapat vezetőedzője.

Nyilatkozataikból kiderült, hogy a két sportegyesület összefogásának a célja egyrészt a SzoESE Sportiskola néven induló amatőr NB I-es csapat eredményes bajnoki szereplése. Másrészt az, hogy a Sportiskolából kinövő lány utánpótlás korú sportolókat a Szombathelyi Egyetem Sportegyesületének szakosztályában versenyeztessék, és közös szakmai koncepcióval szerepeltessék a felnőtt női csapatot, az egyetemi bajnokságban induló együttest és a sportiskolai csapatokat.

Foki Róbert szerint egyre több lány választja ezt a sportágat, ezért fontos a férfi kosárlabdán túl a női vonal ápolása is. A sportegyesületek hosszú távra terveznek, ezért kötöttek három éves együttműködési szerződést, mely során remélik, a csapat tagjainak sikerül összecsiszolódni és hatékonyan dolgozni.

Az edzéseket a csapat már elkezdte Kozma Tamás vezetőedzővel és Szabó László másodedzővel, akiknek munkáját Szalai János szakosztályvezető segíti majd. A hatékonyabb szezonkezdés érdekében a klub edzőmeccseken vesz részt és már meghívást kaptak egy nemzetközi tornára is.

 

A torna programja a következő:

2014. szeptember 19. péntek

16:30 Szolnoki Olaj KK – BC Komarno

18:15 Megemlékezés-koszorúzás

18:45 Megnyitó

19:00 Falco KC Szombathely – Atomerőmű SE

2014. szeptember 20. szombat

16:15 BC Komarno – Falco KC Szombathely

18:30 Atomerőmű SE – Szolnok Olaj KK

2014. szeptember 21. vasárnap

16:00 Atomerőmű SE – BC Komarno

18:00 Falco KC Szombathely – Szolnoki Olaj KK

19:45 Eredményhirdetés, tombolasorsolás

Különdíjak:

MVP díj (IBM pont alapján)

Legjobb hazai játékos

Legjobb center

Kapunyitás a mérkőzés előtt egy órával!

A tornára a Falco KC éves bérletei nem érvényesek!

A mérkőzés jegybevételének 10%-át a Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány javára ajánlják fel!

Szerző: Kánya Dóra és Tamasits Dorottya


Vélemény

Tamasits Dorottya

Tamasits DorottyaMár hat éve járok másodmagammal rendszeresen az Uniqa Euroleasing Sopron, valamint a Soproni Kosárlabda Club (SKC) meccseire. Nagyon élvezem a valódi parázs meccseket, a szurkolást és magát a tényt, hogy egy közösségbe tartozom. Vérbeli soproni szurkolóként érdekes és pikáns élmény volt a a szombathelyi kosárlabdaklubokkal kapcsolatos sajtótájékoztatókon ülni, hiszen az ember fejében akaratlanul is megszólalnak a jól ismert, nem feltétlenül barátságos szurkolói rigmusok. Ennek ellenére pozitív kezdeményezésnek tartom a SzoESE Sportiskola megalapítását, mert sok feltörekvő tehetségnek nyújt lehetőséget és tovább népszerűsíti a sportágat. A Falco KC csapatának ezúton is sok sikert kívánok a bajnoki szerepléshez, de a legfontosabb, hogy „Hajrá Sopron, hajrá SKC!”

Józing Antal

Józing AntalA kosárlabdával úgy vagyok, ahogy számos más sporttal. Csinálni jobban szeretem, mint nézni. Mondjuk az a veszély soha nem fenyegetett, hogy meghívnának a Falcóba próbajátékra, sőt még az sem, hogy tehetségesnek tartsanak. De azért közép- és főiskolás tesiórákon elszabadult zergeként ugráltam,és rohantam ide-oda, miközben lelkesen pattogtattam a labdát. Ugyanakkor a játék látványa, bármennyire is professzionális, soha nem tudta felcsigázni az érdeklődésemet. Ha lesz jó női kosárlabda Szombathelyen, és annak a finanszírozása is korrektül megoldott, annak örülök, de egyelőre nem szándékozom kilátogatni a mérkőzésekre‏

.