Kovács Sándor katolikus püspök zsidó embereket mentő tevékenységére emlékeztek Szombathelyen (fotósorozattal)

2010.04.14. 17:18

A zsidó és keresztény emberek közötti megbékélés jegyében emlékeztek meg szerdán Szombathelyen Kovács Sándor egykori szombathelyi római katolikus megyés püspök vészkorszakban végzett embermentő tevékenységéről.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Az emlékkonferenciát a szombathelyi zsidó hitközség vezetői kezdeményezték a holokauszt 66. évfordulója alkalmából, hogy emlékeztessenek azokra, akik minden lehető eszközzel megkísérelték menteni a méltóságuktól megfosztott, megbélyegzett, üldözött, vallásuk vagy származásuk miatt halálra szánt embereket.
Veres András szombathelyi megyés püspök megnyitójában úgy fogalmazott: 1944-ben, a megszállás után az egyházak és a nyilas rezsim között nagyon feszült, időnként ellenséges volt a viszony, a katolikus papok többsége ugyanis szembeszállt a nyilas eszmékkel, prédikációikban elítélően nyilatkoztak a nyilasok tetteiről, de számos olyan pap is volt aki nyíltan kiállt a meghurcolt zsidóság mellett.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

A püspök Kovács Sándorra emlékezve elmondta, azért nem engedte a kispapokat Szombathely utcáin sétálni, mert akkoriban kötelező volt a nyilas köszöntés, Szálasi éltetése. Veres András szólt Tóth György kőszegi káplánról is, aki bátran kiállt a gettóba zárt emberek mellett.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen
 

A konferencián Katona Attila történész és Dobos Mariann író, irodalomtörténész idézte fel a vészkorszak napjait, Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállását és az azt követő nyilas uralom napjait.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen
 

Sil Aba Ferenc ferences szerzetes, aki Kovács Sándor közvetlen munkatársa volt, visszaemlékezésében arról beszélt, hogy a püspök igyekezett menteni a zsidó származású embereket, támogatta, hogy a szerzetes rendházak menedéket nyújtsanak az üldözötteknek, felemelte szavát a szombathelyi gettó létrehozása, az emberek faji, vallási alapú megkülönböztetése, a személyi szabadság megsértése ellen is.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi az emlékkonferencián mondott zárszavában arról szólt, a közös szombathelyi megemlékezés az isteni tanítás megvalósulását és az emberi szolidaritás erősítését szolgálta, és hozzájárul a zsidók és keresztények közötti megbékéléshez.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

A főrabbi hangsúlyozta: fontos, hogy napjainkban minden tisztességes keresztény és zsidó ember határozottan felemelje a szavát a gyűlölet megnyilvánulásai ellen.

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Kovács Sándor püspökre emlékeztek Szombathelyen

Fotó: Czika László

.