Ülésezett a Vas megyei védelmi bizottság

2014.11.12. 14:14

Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke a mai nap folyamán az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

2014. november 12-én ülést tartott a Vas Megyei Védelmi Bizottság.

 

Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke beszámolt a 2014-ben végzett védelmi igazgatási tevékenységéről. Beszámolójában kiemelte, hogy a védelmi igazgatás szervei ez évben is jól együttműködtek a rendkívüli időjárási, az ár- és belvizi helyzetek kezelésében. Értékelte a bizottság éves munka- és üléstervében szereplő feladatok végrehajtását is. Az év hátralévő időszakának fontos feladataként említette a polgármesterek védelmi igazgatási felkészítését.

 

Határozatot hozott a bizottság a szervezeti és működési szabályzat módosításáról, a honvédelmi feladatok végrehajtására kidolgozott intézkedési terv elfogadásáról, a riasztási rendről és a szükség gyógyintézeti célra alkalmas objektumok kijelöléséről. Dr. Varga Attila ezredes, a HM Védelmi Hivatal igazgatója elmondta, hogy az új, országosan kialakított tervrendszer – honvédelmi intézkedési terv, területi veszély-elhárítási terv, gazdaságmozgósítási és lakosság ellátási terv – váltja a több mint 20 éve készített, mára már elavult terveket.

 

Dr. Takács Árpád tű. dandártábornok, a megyei védelmi bizottság katasztrófavédelmi elnökhelyettese, Gaál Róbert, a Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója és Horváth László, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatóság igazgatója a téli időszakra való felkészülésről számolt be.

 

A bizottság tagjai tájékoztatót hallgattak meg Dr. Baán Mihály alezredes, a bizottság titkára előadásában a Védelmi Igazgatás 2014. gyakorlatról, a Honvédelmi Kötelék versenyről és a honvédelmi igazgatási felkészítési sorozatról.

 

Dr. Sipos Anikó a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság igazgató helyettese és Dr. Tiborcz János r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a migráció helyzetéről tartott előadást.

 

Az ülést követően a bizottság tagjai megtekintették a 112-es Hívásfogadó Központot.

.