A közfoglalkoztatás miatt csökkent a munkanélküliség Zala megyében

2012.09.17. 17:50

A közfoglalkoztatás bővüléséből adódóan mérséklődött a munkanélküliség Zala megyében, augusztus végén 13 546 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, több mint 100 fővel kevesebbet, mint egy hónappal korábban.

A közfoglalkoztatás bővüléséből adódóan mérséklődött a munkanélküliség Zala megyében, augusztus végén 13 546 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, több mint 100 fővel kevesebbet, mint egy hónappal korábban - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja hétfőn az MTI-vel.

Az elmúlt három év augusztusában hasonló mértékben (0,4-0,9 százalék közötti arányban) csökkent a munkanélküliek száma. Az idén augusztusban a gazdaságilag aktív népesség 10,4 százaléka volt nyilvántartott álláskereső Zalában. A munkanélküliségi ráta Letenye térségében volt legmagasabb, mintegy 13,8 százalék, míg a legalacsonyabb, 7 százalékos volt a mutató Lenti környékén.

A nyár utolsó hónapjában közel 1700-an veszítették el az állásukat, közülük közel 400-an korábban segéd-, vagy alkalmi munkásként dolgoztak.

A hónap során 1800-an kerültek ki a regisztrációs rendszerből. A kilépők közül 1040 ember tudott elhelyezkedni; közülük 350 támogatott foglalkoztatás keretében, míg 700 álláskereső az elsődleges munkaerőpiacon talált munkát.

Augusztusban a munkáltatók 830 új - fele-fele arányban támogatott illetve nem támogatott - álláshelyet jelentettek be. Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan a közigazgatásban volt a legmagasabb a kereslet. (A 240 fős munkaerőigény a közfoglalkoztatás kapcsolódott.) Legnagyobb számban segéd-, vagy alkalmi munkásokat kerestek a munkaadók, ebben a munkakörben mintegy 300 munkanélküli számára ajánlottak állást.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a nyár utolsó hónapjában az idén is nőtt a megyében a pályakezdő álláskeresők száma. Augusztusban 1400 fiatalt tartottak nyilván a kirendeltségeken, közel félszázzal többet, mint júliusban. Június óta mintegy 500 újonnan végzett pályakezdő regisztráltatta magát a munkaügyi szervezetnél, 200-zal több, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

Az év első nyolc hónapjában összesen 12 300 álláskereső helyezkedett el Zala megyében, közülük 5,5 ezren támogatott munkakörben. A Start munka decentralizált és központi kerete terhére közel 1,5 milliárd forintot fordítottak közfoglalkoztatásra.

A négy hátrányos helyzetű (pacsai, letenyei, zalaszentgróti, zalakarosi) zalai kistérségben megkezdődött a start munkaprogramok előtervezése. Mintegy 90 települési önkormányzat és egy közhasznú nonprofit kft. összesen 220 projektelképzelést fogalmazott meg. Az önkormányzatok többsége a mezőgazdasági földutak, illetve a közúthálózat karbantartására kívánja benyújtani a pályázatát, melynek során közel 1200 álláskereső juthat összesen 1,5 milliárd forintot meghaladó támogatási összeghez.
 

.