Protokoll szerint: Megalakult az új szombathelyi közgyűlés (képsorozattal)

2014.10.23. 21:39

Himnusz, eskük, aláírások, férfiak sötét öltönyben. A folytatásról egyelőre nem tudni semmit. Czika László fotóival.

Himnusz, eskük, aláírások, férfiak sötét öltönyben. A folytatásról egyelőre nem tudni semmit.

Szombathely önkormányzata jelen összetételében egyelőre kormányozhatatlan, és bármely variáció több kérdést vet majd fel, mint amennyit megold.

Megalakult az új szombathelyi közgyűlés

De mindebből gyakorlatilag semmi nem volt érzékelhető csütörtök este, az új szombathelyi közgyűlés megalakulásakor.

A valamivel több mint egyórás ülés kizárólag a protokoll mentén zajlott le, olyannyira, hogy a városháza honlapján sem volt feltüntetve, és nemcsak szavazások, de gyakorlatilag napirendi pontok sem voltak.

A Kanizsai Dorottya Gimnázium énekkara és a Himnusz után Hende Csaba mondott rövid beszédet.

A honvédelmi miniszter emlékeztetett az idei év három választására, kijelentve, hogy a kampány véget ért, „kezdődik a munka”.

Majd mégis a kampányt idézve megemlítette a adósságátvállalást, a kórházépítést, a 86-os utat, a mérnökképzést, a járműipari központot, az uszodát, a Csónakázótót, a Haladás-stadiont, a Szent Márton-tervet, az alacsony munkanélküliséget.

„Nem valaminek a végén járunk, hanem valaminek az elején” – értékelte a helyzetet a miniszter, hozzátéve, hogy „a zászlót, amelyet követnünk kell, Puskás Tivadar újjáválasztott polgármesterünk tartja a magasba”, aki a ciklus végén majd elmondhatja: kilenc évig volt Szombathely polgármestere, ami eddig példátlan.

„Öt év túlságosan hosszú idő ahhoz, hogy kampányolással, vagy ami még rosszabb, meddő és értelmetlen politikai iszapbirkózással töltsük, amiből mindenkinek elege van, legfőképpen, azt hiszem, a választóinknak ” – jelentette ki Hende, aki utalt a választások után kialakult különös szombathelyi helyzetre: „választók olyan konstrukciót állítottak elénk, ami bölcs belátást követel meg tőlünk”.

Puskás Tivadar ezek után hivatalosan is megnyitotta az önkormányzat alakuló ülését, majd Fekete Csilla, a helyi választási bizottság elnöke ismertette a hivatalos eredményeket, amik gyakorlatilag megegyeznek lapunknak a választások éjszakáján közölt számaival és neveivel.

Az események ezek után a protokoll szerint folytatódtak.

A polgármester és képviselők átvették a megbízóleveleket, aláírtak és esküt tettek.

Ezek közül egyedül annak volt némi bája, amikor Horváth Soma (MSZP) mint a legfiatalabb képviselő előmondta az eskü szövegét Puskás Tivadarnak.

Mivel mindezen események meglehetősen komótos tempóban történtek, volt időnk arra a felismerésre, hogy a Vas megyei, illetve a szombathelyi közgyűlés összesen 35 tagja között mindössze egyetlen hölgy, Takátsné Tenki Mária ül. Talán nem ünneprontás annak a véleménynek a leírása, hogy ez nem túl pozitív üzenet.

Az első „igazi” közgyűlés november 3-án lesz, gyaníthatóan kevésbé ünnepi hangulatban.  

Fotó: Czika László

Galéria

.