Gázüzemű autóbuszokat helyeztek forgalomba Zalaegerszegen

2013.12.18. 17:58

Három gázüzemű autóbuszt helyeztek forgalomba szerdán Zalaegerszegen, a helyi járatként közlekedő járművek üzemanyagát a Zalavíz Zrt. zalaegerszegi szennyvíztisztító telepén, szennyvíziszapból előállított biometán biztosítja.



    Gyutai Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy az első ökobuszt tavaly júniusban adták át a zalai megyeszékhelyen. A tapasztalatok pozitívak, a számítások szerint a biogázzal üzemeltetett buszok évente 22 tonnával kevesebb széndioxidot bocsátanak ki, mint a hagyományos járművek.

    Hozzátette, hogy működtetésük is olcsóbb, mint a gázolaj üzemű járműveké, ezért a város érdeke, hogy CNG-típusú autóbuszok közlekedjenek a megyeszékhelyen. A jelenlegi szabályok szerint a helyi tömegközlekedés nem tud nyereségesen működni, a veszteséget pedig a városnak kell megtérítenie a közlekedést biztosító Zala Volán felé.

    Hozzátette; a közelmúltban sikerült növelni a szennyvíztelepen a biogáz előállítás kapacitását, így a tervek szerint a jövőben újabb ökbuszokat helyezhetnek üzembe.

    Az új buszok beszerzése összesen 45 millió forintba kerül, azokat az ökováros program keretében a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város, Zalavíz Zrt. és a Zala Volán Zrt. által jegyzett konzorciumi megállapodás keretében helyezték üzembe a zalai megyeszékhelyen.
.