Két tucat útszakasz újul meg Győr-Moson-Sopronban

2013.10.22. 12:16

Győr-Moson-Sopron megyében tavaszig 23 útszakasz újul meg, a felújításokra 1,8 milliárd forintot fordítanak - közölte szerdán az MTI-vel  Gyopáros Alpár, a munkálatokat felügyelő megyei útügyi miniszteri biztos, fideszes országgyűlési képviselő.



    "Az elmúlt évtizedben alig fordítottak pénzt és figyelmet a vidéki úthálózatokra, amelyek emiatt komolyan leromlottak. A közúthálózat szolgáltatási színvonala jelentősen elmarad a társadalmi elvárásoktól, nem felel meg a gazdasági szereplők igényeinek" - hívta fel a figyelmet a biztos.

    Hozzátette, hogy a kormányváltás óta eltelt három évben több fontos útfejlesztés is történt Győr-Moson-Sopronban. Ezek között említette, hogy a Nyúl-Ménfőcsanak összekötő út 2,9, a Pápa-Szilsárkány összekötő út 3,2 kilométeren újult meg.

    Gyopáros Alpár jelezte: a fő- és mellékúthálózaton szükséges beavatkozásokról a Magyar Közút állított össze tételes listát, a fontossági rangsort pedig a megyei útügyi biztosok által felmért lakossági igények figyelembe vételével állapították meg. A burkolatjavítások elsőrendű főutakat és öt számjegyű bekötőutakat egyaránt érintenek.

    A megyei útügyi biztos emlékeztetett, hogy az idén országszerte 551 kilométer, régóta felújításra váró alsóbbrendű mellékút teljes körű rekonstrukciója valósul meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásaiban az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A közútkezelő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogató döntése nyomán 71 milliárd forintból indíthat fejlesztéseket.
.