Öt év után ismét lesznek Intercity vonatok Zalaegerszeg és Budapest között

2013.12.15. 17:59

Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően öt év után vasárnaptól ismét közlekednek Intercity vonatok Zalaegerszeg és Budapest között, és ezen a távon a menetidő is lényegesen lerövidül.



    Magyar Péter, a MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. személyszállítási központjának vezetője vasárnap délután a zalaegerszegi vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón elmondta: a pályavasúti fejlesztések és a személykocsik korszerűsítése tette lehetővé a kedvező változásokat. Az eddigi hét vonatpár mellett most már naponta négy - vasárnaponként öt - Intercity járat közlekedik Zalaegerszeg és Budapest között, a menetidő alig három órára rövidül - tette hozzá.

    A vasúti pálya fejlesztései közül először elkészült az Őrihodos és Boba közötti szakasz nagysebességű közlekedést lehetővé tévő felújítása, majd megépült a bobai deltavágány, ami biztosítja, hogy irányváltás nélkül mehessenek a vonatok Budapest felé. A napokban pedig befejeződött a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vonal korszerűsítése, amelynek köszönhetően Tárnok és a főváros között már két vágányon közlekedhetnek a vonatok.

    Megemlítette, hogy a zalai megyeszékhelyet érintő járatbővítés azért is indokolt, mert a pályaépítések okán lelassult közlekedés miatt hat-nyolc év alatt 30-40 százalékkal csökkent a zalaegerszegi utasok száma. Ezt most minőségi szolgáltatásokkal igyekeznek újból növelni, s ennek egyik lépése volt a korábban bevezetett ütemes menetrend, azaz a kétóránkénti járatok indítása Budapest és Zalaegerszeg között.

    A felújított kocsik nagy részében már van, a többiben februárig építik ki az ingyenes internetelérést, de biztosított ülőhelyek és klimatizált, hangszigetelt kocsik szolgálják az utasokat. A közeljövőben pedig már nemcsak az Intercityken, hanem a gyorsvonatokon is felújított kocsik közlekednek majd - jelezte a vasúti szakember.

    A Mariborból érkező és Budapestre tartó új Citadella Intercity indulásához kapcsolódóan tartott tájékoztatón Vigh László, a választókerület parlamenti képviselője (Fidesz-KDNP) azt mondta: a fejlesztésnek köszönhetően időben közelebb került egymáshoz a főváros és a zalai megyeszékhely. Hozzátette, hogy leginkább az egyetemistáknak, munkavállalóknak nagyon fontosak ezek az újdonságok, amelyek nemcsak Zalaegerszeg, de az egész térség számára jelentős változások.

    Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a gyorsabb, kényelmesebb és minőségibb közlekedés fejlesztése remélhetőleg nem áll meg. A zalai megyeszékhely ugyanis idén pályázott a KÖZOP program forrásaira egy intermodális csomópont tervezésére, amelynek megvalósítása lehetővé tenné az autóbuszos és a vonatközlekedés együttműködését.
.