Hirdetés

A fehér király azt üzeni – Felvértező film született Dragomán György világhírű bestselleréből

2017.03.14

teremtuccse.blogspot.hu / Szenkovits Péter.

A fehér király /The White King/ angol, német, svéd, magyar filmdráma. Megindító. Aligha van olyan szeglete planétánknak, ahol ne értenék, ne éreznék meg, hogy a pokolravaló, aki amúgy, természetesen, a jót és csakis a jót hirdeti – hajdanán talán maga is hitt benne -, ne alázna, nyomorítana meg mindenkit. Egy fontos számára: önmaga. Még a legszűkebb köréhez tartozó kollaboránsokat is likvidáltat(hat)ja, ha úgy tartja sátáni kedve.

Dragomán György írónak (Marosvásárhely, 1973; 1988-tól él a mai Magyarországon, Szombathelyen érettségizett 1992-ben… ) A fehér király című novellafüzérét mindeddig harminc nyelvre fordították le.

Az író az A fehér király különböző kiadásaival. Fotó: Dragomán György honlapja

Elképesztően pontosan rögzít. Zavarba ejtően. És mégsem neheztelünk, mert oly tapintatos – miközben kíméletlen igazmondó -, merthogy még mindig, csak azért is szereti a bennünk föl-föllelhető (feltételezett) embert.

A Dragomán-elbeszélésekből kivételes érzékenységgel készült koprodukciós filmalkotás képzetsorozatokat indít(hat) el bennünk mindarról, amiktől meg lehet őrülni, hasonulni, garantáltan ki lehet(ne) készülni, föl lehet(ne) adni. El, el innen, akárhová, bárhová.

A választás szabadsága minket illet. Még sötétzárkában is. Meg szürkéb(b)en. A legvidámabb barakkban. A legaljasabb demokráciákban.

Miközben kisded játékaikkal bíbelődnek a diktátorocskák, fennáll a veszély, hogy arra, amiért itt vagyunk, értelmet lehelni e világi, univerzumi létezésünkbe, nem marad időnk.

Inspirál bennünket A fehér király című cinema. Gyerünk, ne totojázzatok, fogjatok össze, kergessétek el a képmutató, az élősködő despotákat!

Djata, a tizenkét éves kisfiú a főszereplő. Akiből még minden lehet. Holnapra megforgatjuk az egész világot… Ámbár hagyjuk végre ezt az örökké jövőbe sandító önámítást! Kéretik most élni, azonnal cselekedni, sugallja a két rendező, Jörg Tittel és Alex Helfrecht (akik a forgatókönyvet is jegyzik), Dragomán György nyomán, szabadon!

Lorenzo Allchurch (a hatodik osztályos Djata) erre a szerepre született! Olivia Williams (édesanya) olyan művész, aki azzá alakul, akivé kell. Ross Partridge (Peter, az édesapa) szintúgy. Az ő hármas szövetségük mindent, de mindent kibír. Akárcsak az apa, a fiú és a szentlélek egysége.

A nagyapa, aki a szennyrendszernek az egyik szülője is (volt) - jó, hogy nem ilyen lovat akart -, nem képes ártatlanul meghurcolt fián, menyén, unokáján segíteni. Akikre a sajátjaik(?) az árulás bélyegét sütik. Hogy ez a – ez az újra agymosott - tömeg sem tudja, mit cselekszik?  „Bocsáss meg nekik, uram…” (Tényleg?)

Az ezredes-nagyapa – Jonathan Pryce penge! – élete csúcspontjaként mégis képes keblére ölelni szeretteit. Ha bele is hal. De inkább így, mint párnák közt! Igaz, jó Petőfink!?

A fehér király létfilmünk.

Megindító.

Március idusa táján legfőképpen.