Hirdetés

Feledhetetlen soproniak: állandó tárlat nyílt az Új-zsinagógában

Lelkiismeret Csarnoka – Lehessünk mások, de ezért senkit se rekesszenek ki!

2017.05.31

Teremtuccse.blogspot.hu/Szenkovits Péter.

Hirdetés

Elfeledett soproniak – Arcok, sorsok, áldozatok / családok, tárgyak, hagyományok címmel állandó kiállítás nyílt Sopronban, az Új-zsinagógában (Új utca 11.).

A tárlat kurátora, dr. Tárkányi Sándor építész: „A 2014-ben nyílt, immár állandó kiállítás az 1944 előtt Sopronban és környékén élő magyar zsidó családoknak, személyeknek állít emléket, az ő történetüket meséli el, idézi meg. A családhistóriák mellett – több mint százötven tárgyat tartalmazó – judaika gyűjtemény is látható, amely soproni és környékbeli zsidók használati és kegytárgyaiból, valamint személyes eszközeiből áll. A helyi, emberi emlékezet egy újabb dimenzióval, a tárgyak emlékezetével bővült.”

Az állandó kiállítást megnyitó, soproni gyökerű prof. dr. Szita Szabolcs, a budapesti Holokauszt Emlékközpont igazgatója azt a mondatot idézte, amely az egyik soproni temető sírfelirata (is): „Csak az hal meg, akit elfelejtenek”. Arra bíztatott, hogy ne felejtsük el azokat, akik e belvárosi utcában dolgoztak, szerettek. Itt élni, halni kell… S az egykor itt élőket begyömöszölték tehervagonokba, de: közöttünk vannak! S nem tűrjük, hogy még egyszer ilyen előforduljon! Szégyelljük, bevalljuk – megtagadjuk! Egészségesebb magyarság alakuljon ki; mindezt már az óvodásoknak, az általános iskolásoknak is el kell magyarázni. Lehetsz te más, de ne rekessz ki! Ezt hirdeti a tízparancsolat is. (VIII. „…mások becsületében kárt ne tégy!” - szp) Ha ilyen a légkör, akkor kevesebb lesz a gyűlölet Európában, Magyarországon, Sopronban. S akik eljöttek (a megnyitóra) s eljönnek (megnézni az állandó tárlatot), azok szolidaritást vállalnak, s amíg élnek, megőrzik ezernyolcszáz soproni emlékét. Például Frischmannékét is, akik mily’ izgalommal mutatták be a Várkerületen anno a benzinpumpájukat. Aztán „elkezdtük” irigyelni, utálni, kiszorítani őket. Mondván: minek az nekik? Hiszen az nekünk: jár! Már a Vereckei-szorosnál is „járt”…

Becsülni kellett volna őket!

Mi mindent köszönhetünk zsidó honfitársainknak - s a velünk élő németeknek! Akiket aztán szintúgy kitelepítettünk. Az a bökkenő, fűzte tovább a gondolatsort Szita Szabolcs, hogy mindez velünk ugyanígy megtörténhet és, hát, meg is történt. Itt, ott, amott. S a kormányok… Hm.

Holott „te ugyanolyan magyar vagy, mint én”! El kell bírni egymást viselnünk Európában, a Kárpát-medencében.

Soha többet nem akarunk gyűlöletet, emberirtást! Ám nem is oly’ rég mi minden zajlott Horvátországban, Szerbiában…?

1945. május 9-dikét nemrég ünnepeltük - vigyázzunk egymásra!

Úgy lehetünk jó magyarok, soproniak, ha az elhurcolt zsidó honfitársaink emlékét megőrizzük! Hozzuk ide az iskolásokat, bíztatott Szita Szabolcs, meséljük el nekik, hogy az a kislány/kisfiú ugyanolyan volt, mint te, s csak azért ölték meg, mert zsidó volt.

Szép zalai, Bak községi példát hozott fel, ahol ráleltek egy dobozkában két zsidó kislány kendőjére, terítőjére; milyen szépen cseperedhettek volna fel ők is a saját otthonukban/házukban, hazájukban… A ma ott élők fölbuzdultak, s felkutatják az egykori, helybéli zsidó családok emlékeit; megszólalt a lelkiismeret, van (még) becsület!

Ellenpéldát is felhozott a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Emléktáblát szerettek volna elhelyezni hozzátartozók, leszármazottak egy budapesti ház falán, hogy így fejezzék ki hálájukat az egykor zsidó felmenőiket ott bujtató, rejtegető honfitársai(n)knak. A mai lakók némelyike ekképpen reagált e nemes szándékra: „hagyjuk ezt a zsidó ügyet!”.

Nem, ez magyar és nem zsidó ügy! No, bizony, szégyellhetik magukat, akik az említett módon álltak hozzá…

De visszatérünk még oda. S végigmegyünk ezen az úton! - hangsúlyozta Szita Szabolcs. Akkor leszünk európaiak, magyarok, jó keresztények.

Dr. Farkas Ciprián soproni képviselő úgyszintén a békesség, a tolerancia és az összetartozás vágya mellett tett hitet. A budapesti Lugosi család tagjai, Lugosi Kovács Ágnes és gyermekei, Veronika, Zsófia és Dániel Ali szívbe markoló koncertet adott az Új utca szabad ege alatt összegyűlt emlékezőknek, ünneplőknek május utolsó vasárnapjának verőfényes délutánján.

Az Új utca 11. szám alatti épület, az Új-zsinagóga (egykori magánzsinagóga) – amelynek imatermében találhatók a múzeumi tárlók –, s a szemközti 22-24. szám alatti, középkori Ó-zsinagóga (közösségi zsinagóga) bejáratát a házak párkánymagasságában háromszor-három méteres úgynevezett napvitorlákkal kötötték össze. A fénysugár-vitorlákról a mártírok fotói néznek ránk. Gyermekek, ifjak, szülők, nagyszülők. S évszámok. Merengésre, örök emlékezésre késztetők. Immár így nevezzük mi, soproniak az Új utca két zsinagóga közötti szakaszát: a Megemlékezés Tere, a Lelkiismeret Csarnoka.

Részlet Dr. Tárkányi Sándor Elfeledett soproniak – Családok, tárgyak, hagyományok című II. kötetéből (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Budapest/Sopron 2016, felelős kiadó dr. Kunos Péter ügyvezető igazgató):

„Dr. Weiler Béla ügyvéd (sz. Ebergőc, 1885) Sopronban, a Színház utca 16. (ma 14.) szám alatti épületben lakott feleségével, Fohn Rózsával (sz. Balmazújváros, 1896) és egyetlen fiúkkal, Edével (sz. Sopron, 1928). Dr Weiler Béla ugyanabban az épületben működtette önálló ügyvédi irodáját is. Aktívan részt vett a város politikai életében, a városi törvényhatósági bizottságnak hosszú időn keresztül oszlopos tagja volt. Kiváló elméleti és gyakorlati jogászként tartották számon. Az 1926 és 1933 közötti években négyszer választották meg a Soproni Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnökévé.

1926-tól ugyanő töltötte be Sopron városának tiszteletbeli főügyészi posztját is. Kinevezése az alábbiak szerint történt. Az ’Ébredő Magyarok Egyesülete’ 1926 tavaszán Sopronban gyűlést rendezett, melynek napirendi témája a zsidók elleni uszítás volt. Dr. Simon Elemér főispán azonban értésére adta a rendőrségnek, hogy ő mindennemű felekezeti izgatást ellenez. Ezen felfogását azzal demonstrálta, hogy a zsidó származású dr. Weiler Béla ügyvédet Sopron városának tiszteletbeli főügyészévé nevezte ki. Amikor Benkő Géza, a soproni ébredők vezére a következő törvényhatósági bizottsági ülésen szóvá akarta tenni a kinevezést, a főispán ezt nem engedélyezte, mondván: a kinevezések az ő jogkörébe tartoznak, azokat diszkusszió (megvitatás/eszmecsere – szp) tárgyává nem kívánja tenni.

1944 júliusában a Weiler család tagjait – a magyar hatóságok közreműködésével – Auschwitz-Birkenauba deportálták, ahonnét egyikük sem tért vissza.”

Fotó: Tárkányi Sándor