teremtuccse.blogspot.hu Szenkovits Péter
„Szóval bolondja lett, Tartuffe a hős neki,
Mindig idézi őt, mindig dicsőíti,
Csodatétel neki minden köznapi tette,
És ha Tartuffe beszél, minden szó szent előtte.
Az pedig persze jó bolondját ismeri,
S úgy elszédíti őt, hogy az már mesteri:
Álszentséggel egész vagyont szed ki belőle,
S mindannyiunknak ő lett a bírája, őre.”
Tartuffe-öt, a minden korokban föl-fölbukkanó szélhámost, hétpróbás gazembert jellemzi ekképpen a komorna (Dorina). Illetve a ház uráról, Orgonról állít ki bizonyítványt, akinek ez a gengszter Tartuffe kilúgozza az agyát, s kiforgat(hat)ja mindenéből, testéből, lelkéből, szelleméből meg – milyen kenetteljesen teszi – a vagyonából. Ukmukfukk! Ide nekem – és lakájaimnak – országot, világot! Szóval miközben ájtatoskodik, zsebre vág majd’ minden/ki/t. S akit nem (mégsem) tud behálózni, seggnyalójává nyomorítani, annak megbélyegzés a jussa. Se nem hazafi, se nem ember. Nincs is.
Moliere (Jean-Baptiste Poquelin, 1622-1673) Tartuffe /avagy a képmutató/ című vígjátékát (végjátékát?– szp) a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulata Parti Nagy Lajos (1953) turbós változatában mutatta be, Béres Attila élvonalbeli rendezésében. A nyilvános főpróbán győzelemmel.
(Fentebbi idézetünk Vas István /1910-1991/ fordításából való.)
Pazar összjátékkal, letámadásokkal lep meg bennünket a WSSZ társulata. A most sem hibázó Bajomi Nagy György Orgon posztján eszelőssé, félelmetes fantasztává válik a mindig halálpontos Mertz Tibor Tartuffe-jától. Pokolian jó „bőrkergetők”!
Te jó ég, (m)ennyire félre lehet vezetni százezreket, milliókat! Lassan, komótosan – mesterien - csepegtetve beléjük a sátánmérget, míg jól átitatódnak, s aztán már gyerekjáték bábukként kicselezni őket.
Némi reménysugár, hogy nem mindenkit lehet leparancsolni, kiállítani a pályáról. Orgon felesége, lánya, fia, sógora, a már említett komorna: príma team! Képesek önállóan, tisztességesen, emberhez méltón gondolkodni. Viselkedni. A maguk módján igyekeznek észre téríteni a zsarnok, az ál(nok) edző által tévútra vezetett Orgont /a nézősereget…/. Mindhiába.
Lesöpri őket a demagógia.
Nagy Cili feleségként káprázatos; mi mindenre is képes az Ember, ha kötelesség(e) leleplezni a gátlástalan bundázót-csalót! Edvi Henrietta (Mariane, Orgon lánya) is profi, Kenderes Csaba (Valér, a szerelme) olyan ezúttal is, amit egy igaz szakvezetés elvár. Akárcsak (Orgon fiaként) Jámbor Nándor és Kelemen Zoltán (végrehajtó). Orosz Róbert (Cléante, Orgon-sógor) a felelős értelmiségiként küzd a pályán. Kifogástalan. Önvizsgálatra késztet(hetne). Matusek Attila Tartuffe titkára: kiszolgálója, nyikhaja, csicskása (álpartjelző..?) úgy undorító, ahogy van.
Németh Judit (Orgon anyja) a megtévesztett, félrevezetett tömegember-példány. Csőlátása, bigottsága, rajongása a „szent-példakép” iránt… Németh Judit elképesztően nagy játékos! S de jó újra látni Csonka Szilviát! Komornaként, ami a szívén, az a száján. Miért is kellene félnie e lét-stadionban; mert őszinte? Miért ne lehetne szabad a gondolat, a más nézet, az építő kritika, a patyolat-tiszta szándékú megoldás-keresés?
Visszanyúlunk Vas István fordításához:
„Orgon (Tartuffe-hoz, akit a rendőr hadnagy magával visz – merthogy letartóztatják a gazt; szp): Látod, te áruló…
Cléante: Méltatlanságait átvenni nem szabad.
E nyomorultat itt rossz sorsa már elérte,
Ne bántsd: rábízhatod lelkiismeretére
Kívánjuk neki, hogy találjon rá szíve
Az emberi erény jó ösvényeire,
Javítsa életét, és bűnét meggyűlölje…”.
Szerző: Szenkovics Péter
Fotók: Czika László