Lelket erősít, szeretetre inspirál, utat mutat

teremtuccse.blogspot.hu

Szenkovits Péter

Csak az igazság győz,

csak a jóságos szeretet üdvözít.
(Szent Ágoston 354-430; hippói püspök, filozófus)

 

2018. április 13., péntek. Szombathely, Bartók Terem.
Az 1943-ban – Dohnányi Ernő (1877-1960) kezdeményezésére – alapított Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Beethoven (1770-1827) két mesterremekét úgymond csöpögtette, máskor meg hömpölyögtette felénk/belénk. Karmester Vásáry Tamás (1933), zongora-szólista Giulio de Padova (1986).

Átjárta a nézősereget a frissítő infúzió.

Hányszor, de hányszor billentette át már az embert a holtponton az efféle léterősítő, mikor már csaknem azt hihette, hogy a sátán hatalma szerez érvényt végérvényesen e Földön.

S aztán csak-csak talpra álltak elődeink, összekapták magukat/egymást, hogy a gonosz elleni /folyamatos/ küzdelmet mégse adják fel.

Örökül hagyták nekünk: kötelességünk az igazságért vívott harcu(n)kat folytatni. S ne csak egyik-másik ütközetet nyerjük meg, de tegyünk meg mindent azért, hogy eljöhessen végre-valahára az igazság pillanata.

Akkor meg pláne ne adjuk föl, mikor szinte teljesen kilátástalannak tűnik. A mi felelősségünk a következő generációk boldogulásának, boldogságának alapköveit elhelyezni. Nem csinnadrattával, nem melldöngetőn. Szerényen, de az ördöggel soha, semmikor sem kollaborálva.

Beethoven V. Esz-dúr zongoraversenyének interpretálása közben mindezek is kavaroghattak bennünk. Kérlelés és mennydörgés, forradalmi lendület, páratlan színgazdagság.

Töprengés, és „hoppá, megvan!” élmény. A ráébresztéstől a cselekvés elhatározásáig, a magánytól a közösségi tett öröméig.

Vásáry Tamás ezúttal „csalafinta módon” vendég zongoraművészt ültetett a maga helyére. A kezdeti csalódottság(om) után Giulio de Padova nem hagyott kétséget afelől: penge pianista. Korunk kimagasló muzsikusával, Vásáry Tamással és a rádió szimfonikusaival olyan egységes, mondhatni forradalmi cselekvési programot „terjesztett be”, amit szinte pillanatok alatt a sajátunknak érezhettünk. Nincs kétségem afelől sem, hogy odafönt a nemes szellemű, tisztaszívű, az igazságért és a szabadságért lángoló Beethoven csettintett nagyot.  

 

Beethoven VII., A-dúr szimfóniája a lelkünket mostanság át- meg átjáró mély, szavakkal aligha érzékeltethető csalódottságot, keserűséget igyekezett oldani. Nem hagyta, hogy a gyász leteperjen bennünket. Az Egmont nyitányt is felidézte bennünk, ’56 legendás muzsikáját, hogy aztán olyan „orgiasztikus” fináléban lehessen részünk, ami egyben útravaló is. Van még esélye az ember(ség)nek, az emberiségnek.

A világban legtökéletesebb az ember.

Az emberben legtökéletesebb a lélek.

A lélekben legtökéletesebb a szeretet.

A szeretetben legtökéletesebb az Isten.
(Szalézi Szent Ferenc, 1567-1622, püspök, teológus, lelkiségi író)

2018. április 20., péntek