Sztárcsinálók - Színházban jártak a szombathelyi Premontrei gimnazistái

2018.04.16. 16:46

Várkonyi Mátyás zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró művét Nagy Cili rendezésében láthatták a Weöres Sándor Színházban, Szombathelyen.

A képre kattintva galéria nyílik

A fiatalok világszemléletének alakítása, a művészet fontosságának és értékeinek felismertetése, valamint a közösségformálás érdekében egy iskolának ma már túl kell lépnie a tanórai kereteken – ennek tudatában szervez immár évek óta színházlátogatást diákjai számára a Premontrei Gimnázium. 

2018. április 11-én a Sztárcsinálók című előadást tekinthették meg a premontreisek a Weöres Sándor Színházban. A darab a magyar rockoperák sorában az első, ősbemutatója 1981-ben volt a Győri Sportcsarnokban. A történet az ókori Rómában játszódik: Claudius császárt felesége, Agrippina Senecával szövetkezve megmérgezi, hogy Claudius helyét Agrippina első házasságából származó fia, Néró foglalhassa el. A császárné és Seneca szándéka az, hogy „sztárt csináljanak” Néróból, vagyis egy új uralkodót, akit fiatalsága és befolyásolhatósága miatt bábként irányíthat majd az özvegy Agrippina és Seneca. Az így „sztárrá vált” ifjú császár azonban a hatalomtól megrészegülve egyre nagyobb sikereket akar elérni – nem számít, milyen áron….

A történelmi témából származó örökérvényű igazság szerint a hatalomvágy elvtelenné, mások és végül önmaga elpusztítójává teszi az embert. Ez a felismerés egészül ki, aktualizálódik azáltal, hogy a történet az 50-es, 60-as éveket idéző díszletekkel jelenik meg a színpadon, a filmstúdiók, a média világát megidézve, amelyben az, ami a nézők szemszögéből csillogó sikernek tűnik, valójában nem más, mint a gátlástalanság és pusztítás eszközével szerzett elsőség.

Várkonyi Mátyás zeneszerző és Miklós Tibor dalszövegíró művét Nagy Cili rendezésében láthatták a Premontrei diákjai, akik vastapssal fejezték ki köszönetüket mindazért, amit ezen a délutánon kaptak: az élményért és a felismerésért. Az élményért, amelyet a színészek nagyszerű alakítása mellett a dalok, a színpadon helyet foglaló zenekar, a látványterv és a koreográfia tett teljessé, valamint a felismerésért, hogy az ókortól egészen a média által uralt mindennapjainkig az emberi természet megőrizte magában az uralkodás, a felülkerekedés vágyát. Nem változunk, csak a díszlet más: évezredek óta működik a sztárcsináló gépezet, hiszen mindig voltak, vannak és lesznek, akiknek a hatalomért és a hírnévért semmi sem drága. Ám mindig voltak, vannak és lesznek olyanok is, akik hisznek abban, hogy az az új generáció, amelyiket hozzásegítik a múlt és a jelen hibáinak megértéséhez, valamint a következmények belátásához, saját életét, jelenét és jövőjét bölcsebben alakítja majd.

Szakály Szilvia

tanár

Galéria

.