Hirdetés

A felelősség az enyém – Egy piaci nap; ősbemutató a budapesti Radnóti Színházban
Egy piaci nap – ősbemutató a budapesti Radnóti Színházban (2018). Dömölky Dániel felvétele

A felelősség az enyém – Egy piaci nap; ősbemutató a budapesti Radnóti Színházban

Szenkovits Péter - teremtuccse.blogpsot.hu

2018.09.24. 19:35

A felelősség az enyém – Egy piaci nap; ősbemutató a budapesti Radnóti Színházban, rendező Mohácsi János

Hirdetés

teremtuccse.blogspot.hu

Szenkovits Péter írása

Kipécéznek. Valamiért. Ezt vagy azt sütik rám. Bizony sokan, egyre többen elhiszik.

A szó veszélyes fegyver 
és van, aki fegyvertelen
(Bródy János)


Levegőnek néznek. Kisatíroznak. Lemészárolnak. Mert. Csak.

A tények? Ugyan már!

Falkában ugyanezt tenném én is? Előbb csak simán hagynám, hogy leszívják az agyamat, érzéktelenítsék a szívemet? Aztán harcba indulnék megint az ellenség ellen, aki egyébként nem az (még szép!), de mégiscsak, hiszen belém, belénk sulykolják. Szóval az.

Hűlt helye a józan eszemnek? Emberségem kilőve? Fuccs a szolidaritásomnak meg az irgalmasságomnak?

Sárgolyó-túrázás vegetatív vérebként? Micsoda perspektíva!

 

Belém világít Závada Pál az Egy piaci nap című regényével (2016), amelynek dramatizált változatát a budapesti Radnóti Színház társulata prezentálja. Antik, mai, jövőbeni tematika (hm) ősbemutatója.

Egy 1946-os nyári napra sűríti mindazt a szörnyűség-skálát, aminek én is részese lehetnék? Rázom a fejem, nem, nem. Én aztán sohasem.

Tényleg?

Hogy a csudában fér meg bennem a gonosz, a sátán, a devla? Pedig nem látszik rajtam semmi különös. Holott a legbelsőbb fiókjaim mélyén szintúgy, akárcsak máséiban, ott pihen(het) az alantas ügyosztály.

De: megtanítottak – otthon, iskolában, grundon, társaságban, közösségben, teátrumban – szembenézni vele. Célt fölvázolva: együtt, egymásért!

Akinek azt a bizonyos közönséges, hitvány, nemtelen (nevezzem így) szekcióját piszkálgatják, élesztgetik meg hergelik, mikro és makró környezetében éppúgy, megállás nélkül, minden más redőnyt lehúzva benne és körülötte, az agyelszívottan, szív-mentesen vajon képes-e mérlegelni a cselekedeteinek a következményét?

Hiszen Lucifer űzi, hajtja. No, nem a fényre, hanem az örök sötétségbe.

Persze még mindez – a személyiségére kívülről szakadatlanul rászakadó roncsolás, rombolás - sem lehet enyhítő körülmény, ami fölmenthetné a saját felelőssége alól. Ha gaztetteit Mefisztó sugallatára hajtja is végre.

Ha más irányítja a kezemet, az akkor is az enyém!

 

Mintegy másfél tucat színész, illetve zenész bő két és fél óra hosszan éli az életünket. Mutat be engem is. Szegezi nekem folyamatosan a kérdéseimet. Inspirál: valljak színt.

Nem babra megy. De nem csak most nem. Sohasem.

Egyszer, egyetlenegyszer vagyunk így (vélhetően) ebben a földi létformánkban. Tessék magamba nézni! Számot vetni. Sorrendet fölállítani. Mi a legfontosabb, mi követi, s aztán szépen így és így tovább.

Nem patetikus, nem hatásvadászó, nem mesterkélt a Radnóti. Együtt kínlódhatjuk ki, s hajíthatjuk kukába a salakunkat. Sallangmentesen. S remélhetően: végérvényesen.

A legtöbben sokféle embert élnek meg a deszkákon. A lét-pakli(nk)ban ez és az szintúgy benne van. Egyetlen sors-lapot sem úszunk meg.

És ne legyenek kétségeink afelől sem, hogy előbb-utóbb (agyon)üt az igazság órája.

Radnay Csilla, Martinovics Dorina, Pál András, Porogi Ádám, Sodró Eliza, Lovas Rozi, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Józsa Bettina eh., Konfár Erik eh., Róbert Gábor, Némedi Árpád, valamint Kovács Márton, Gyulai Csaba, Móser Ádám mindvégig közöttünk van. Vagy inkább mi vagyunk – de jó, hogy lehetünk! – velük.
Dramaturg Mohácsi István, jelmez Remete Kriszta, díszlet Khell Zsolt, rendező Mohácsi János. A munkatársa Ari Zsófi, világítás Baumgartner Sándor.

Ne hagyjunk soha senkit kipécézni. Bűnbaknak kikiáltani.

A szó elrepül

ki tudja, kit hogyan talál

A szó messze száll

Ki tudja, hol áll meg végül

(Bródy)

Józan ész. Szív. Ember(i)ség. Szolidaritás. Irgalmasság.

Őbennük, bennetek, mibennünk; őbenne, benned, bennem. Nyugi; csak azért sem föladni!