Hirdetés


A kérdőjelekből álló ember(iség) – Ibsen/Hnath Nórája: Kováts Adél – Kiugró évadnyitás a Belvárosi Színházban 
Polhodzik Ádám/Szentendrei Teátrum felvétele

A kérdőjelekből álló ember(iség) – Ibsen/Hnath Nórája: Kováts Adél – Kiugró évadnyitás a Belvárosi Színházban 

Szenkovits Péter - teremtuccse.blogpsot.hu

2018.09.10. 14:25

Sikerszériát ígér Galgóczy Judit rendezése.

Hirdetés

teremtuccse.blogspot.hu

Szenkovits Péter írása

Önmagunkkal nézet farkasszemet a színházi évad elején Kováts Adél, Bodnár Erika, Csankó Zoltán, László Lili a budapesti Belvárosi Színházban. Sikerszériát ígér Galgóczy Judit rendezése.

A krisztusi kor táján jár az amerikai Lucas Hnath, aki a saját kételyeit, kérdőjeleit kiáltja világgá, amikor a norvég Henrik Ibsen (1828-1906) Nóráját/Babaszobáját (1897) képzeli, gondolja, meséli tovább.

Az ő Nórája ezt és ezt cselekszi. Akárcsak Torvald-ja. Anne Marie-dadusa. És Emmy nagykislánya, akit két fivérével – és az apjukkal meg a dadájukkal - hagyott magukra Nóra. Másfél évtizede.

Nóra anyukának/feleségnek a maga szemszögéből akár igaza is lehetett. De miféle igazság az, ami mások – a családom – cserbenhagyásával jár?  Egyáltalán szabad-e az igazságosztást kizárólag saját hatáskörbe vonni? Rám szabni?

Nóra haza(?)látogat.

 

Az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrummal közösen vitte színre Lucas Hnath Nóra II. című „létpanorámáját”, Galgóczy Judit rendezésében, a budapesti Belvárosi Színházban (Károly körút). A napokban tartották a fővárosi premiert; nyáron néhányszor már látható volt Szentendrén e magyarországi ősbemutató. Kovács Adéllal, Bodnár Erikával, Csankó Zoltánnal, László Lilivel. A producer Orlai Tibor.

 

Kováts Adél Nórája a kérdőjelekből álló ember. A végtelen és nagyon is véges/korlátolt énem. Csankó Zoltán Torvald-ja is. Bodnár Erika dadája úgyszintén. László Lili gyermek-lánya dettó.

Négy rendkívüli, szikrakő-színjátékossal szövetkezett Galgóczy Judit gyújtómester. Hevül is rendesen testem, lelkem, szellemem. Hogy aztán időnként néhány szemcseppem gőzként csapjon föl a légbe. Katarzisnak szokás nevezni az ilyet. Utólag (talán) boldogságnak.

Juhász Katalin kibillent (játszó)tere és a csaknem folyamatos árnyék(om) a falon a bizonytalanságomat jelezheti; semmi és senki nem, vagy nem úgy olyan, ahogyan azt hinni, érezni, gondolni, látni vél/t/em.

Én magam pláne nem.

Szakács Györgyi mai s egyben kortalan, „sűrű”, nehéz jelmeze arra utalhat, hogy látszólag játszi könnyedén elbírok a terhekkel, ám a valóságban az esendőség mintapéldánya vagyok. A saját – meg a hét és fél milliárd bolygólakóhoz hasonló – kérdőjeleimmel, kételyeimmel.

De hát akkor hol, hogyan keresendő, s miképpen lenne meglelhető a közös nevező?

 

A kérdőjelözönre az ifjú, tiszta, őszinte, nyitott, és szolidáris meg irgalmas Emmy kapiskálja az érvényes válaszokat.

Az ő korosztályának a küldetése: a megváltás(om).

A Belvárosi Színházban a közönség/közösség szűnni nem akaró tapsa – közte a saját tenyér-csattogásom - arról is szólhat, hogy itt az ideje kilépnem az igazságosztó, a tutit mindig megmondó szerepkörből.