Hirdetés

Oscar-díj elnyerése nem minden esetben jár együtt a későbbi sikerrel

2019.02.25

Oscar-díj - A korábbi botrányok ellenére jól sikerült a gála.

Hirdetés

Hiába követték egymást a botrányok a 91. Oscar-gála előtt, a rendezvényt jól bonyolították le - mondta Dudás Viktor filmszakértő az M1 aktuális csatornán.

    

A szakértő azt mondta, az idei gála a "jutott is, maradt is" jegyében telt, hiszen a legesélyesebb filmek valóban kaptak díjat, igaz nem annyit és nem azokban a kategóriákban, mint előzetesen gondolni lehetett.
   

 Például A kedvenc című filmnek - ahogy a Romának is - tíz jelölése volt, de végül csak egyet tudott díjra váltani. A legjobb film pedig A Zöld könyv lett, miközben hetekkel korábban mindenki a Romát dicsérte - tette hozzá.
    

Dudás Viktor felidézte: a Roma nemcsak a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat, hanem az operatőri és a rendezői Oscart is elnyerte. A film operatőre maga a rendező volt, Alfonso Cuarón, akinek ez volt az első nagyjátékfilmje ebben a felállásban.
    

A szakértő kitért arra is, hogy az Oscar-díj elnyerése nem minden esetben jár együtt a későbbi sikerrel; elsősorban a női győztesekre igaz, hogy karrierjük akár meg is törhet utána.

Ez azért lehet így, mert elvárják tőlük, hogy már ne vállaljanak el bármilyen szerepet, ezzel párhuzamosan a gázsijuk is nő, így a filmkészítők inkább mást választanak helyettük - mondta.