A nagy Gatsby és Mágnás Miska is a Vígszínház jövő évi kínálatában

2019.05.08. 16:33

Klasszikus és új művekkel várja a közönséget a jövő évadban a Vígszínház.

Klasszikus és új művekkel várja a közönséget a jövő évadban a Vígszínház, amelynek bemutatói között van A nagy Gatsby és a Mágnás Miska, továbbá Molnár Ferenc, Spiró György, Tolsztoj, Synge és Shakespeare műve.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója ismertette a 2019/20-as évad bemutatóit. 
A Vígszínház társulata inspiráló, elgondolkodtató előadásokkal, nem szokványos, formabontó produkciókkal várja közönségét a jövő évadban.
 

A Vígszínház nagyszínpadán új zenés darab születik, A nagy Gatsby címmel. F. Scott Fitzgerald azonos című regénye színpadi változatának zenéjét Kovács Adrián komponálta, szövegkönyvét és dalszövegeit Vecsei H. Miklós, a színpadi adaptációt ifj. Vidnyánszky Attila írta, aki az előadás rendezője is.
    

Szintén a nagyszínpadon láthatja a közönség Szirmai Albert-Bakonyi Károly-Gábor Andor Mágnás Miska című operettjét, Eszenyi Enikő rendezésében. A darabot mintegy húsz év után tűzi újra műsorra a Vígszínház.
    

Molnár Ferenc A doktor úr című vígjátéka Zsótér Sándor rendezésében látható a nagyszínpadon. A színház legendás háziszerzője először ezzel a darabbal mutatkozott be és aratott sikert a Vígszínházban.
    

Spiró György Honderű című komédiáját a Pesti Színházban mutatják be, Valló Péter rendezésében.
    

Lev Tolsztoj Anna Karenina című műve szintén a Pesti Színházban látható. Tolsztoj remekművét Roman Polák, a Szlovák Nemzeti Színház rendezője állítja színpadra.
    

A bemutatók között szerepel J. M. Synge A nyugati világ bajnoka című műve is. A darabot a Pesti Színházban Rudolf Péter állítja színpadra.
    

A II. Richárd című drámával folytatódik a Vígszínház Shakespeare-sorozata. Az előadást a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezi.

.