Dupla ünnepi hangversenyre és japán turnéra készül Kobajasi Kenicsiró vezényletével a MÁV Szimfonikus Zenekar.
Karrierjének ötvenedik évfordulója tiszteletére Kobajasi Kenicsiró újra a MÁV Szimfonikus Zenekart vezényli Budapesten, május 24-én a Zeneakadémián, május 25-én pedig az Erkel Színházban - közölte a zenekar az MTI-vel.
Az idén 84 éves Kobajasi Kenicsiró fontosnak tartotta, hogy a koncerten Rossini A sevillai borbély című művének nyitánya és Csajkovszkij V. szimfóniája mellett Liszt Esz-dúr zongoraversenye is elhangozzon, utóbbi előadásához a japán-magyar származású Kaneko Mijuji Attila zongoraművészt hívta meg.
A fiatal szólista 1989-ben született, édesapja japán, édesanyja magyar. Hatéves korában költözött Magyarországra, ahol öt év alatt hét országos versenyen 16 díjat nyert. Mesterdiplomáját 2014-ben szerezte meg a Tokiói Zeneművészeti Főiskolán.
A jubileumi dupla hangversennyel nem ér véget az ünnepi koncertek sora. A MÁV Szimfonikus Zenekar június 17-én 14 koncertből álló, háromhetes turnéra indul Japánba, amelynek első állomása Tokió.
A Magyar Televízió 1974 tavaszán rendezte meg első nemzetközi karmesterversenyét, amely akkor nemzetközi viszonylatban is rendkívüli eseménynek számított. A több fordulóból álló verseny első részében a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott, a megmérettetés győztese pedig az akkor 34 éves japán Kobajasi Kenicsiró lett. A fél évszázados kölcsönös megbecsülés és barátság jeléül Kobajasi Kenicsiró 2014-től a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere.