A magyar nyelv napja - Óvodások mondtak verset világszerte

MTI

2014.11.13. 14:35

Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte helyi idő szerint fél 11-kor.

Csaknem kilencezer magyar óvodás szavalta el ugyanazokat a verseket világszerte helyi idő szerint fél 11-kor, hogy így ünnepeljék közösen a magyar nyelv napját.

A közös versmondás a nyelv tanulása és fejlesztése mellett az összetartozást is jelképezi - emelte ki az akciót életre hívó Hanczár János a rendezvény központi budapesti helyszínén az MTI-nek csütörtökön.

Az Eötvös 10 Kulturális Színtérben erzsébetvárosi, rákosmentei és csepeli óvodások egy-egy csoportja szavalta el a óvodákba elküldött verseket. Online közvetítéssel két másik óvodás csoport is csatlakozott a fővárosi gyerekekhez lentiből és kézdivásárhelyről, több ezren pedig saját intézményeikben szavaltak.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Hanczár János emlékeztetett rá, hogy 1844. november 13-án a pozsonyi országgyűlés nyilvánította a magyar nyelvet államnyelvvé, erre emlékezve a parlament 2011-ben döntött arról, hogy november 13-át nevezi ki a magyar nyelv napjának. 

"Két évvel ezelőtt 1000 erzsébetvárosi óvodás vett részt a programban, tavaly pedig a VI. kerületi óvodákhoz már Terézváros és Csepel is csatlakozott. Ma, az ünnepség kezdetekor 8,5 ezer csatlakozóról tudtunk, de folyamatosan kaptuk az értesítést az újabb résztvevőkről" - mondta el a logopédus végzettségű szervező.

Hozzátette: nemcsak Magyarországon belül és a szomszédos országokba, hanem világszerte 70 magyar közösségnek küldte el a felhívást Canberrától Torontóig.

A gyerekek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseit szavalták.

A budapesti ünnepség végén Hassay Zsófia, Terézváros polgármestere, Hammerstein Judit, a Miniszterelnökség főtanácsadója, Fehérné Kovács Zsuzsa, a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetségének elnöke és Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió nyugalmazott főbemondója adott át könyvcsomagokat a megjelent óvodáknak.

.