Szenkovits Péter írása (teremtuccse.blogspot.hu)
Lélekig hatoló produkciót hozott létre Szirtes Tamás rendező és csapata Lee Hall és Sir Elton John Billy Elliot című musicaljénak magyarországi átültetésével, újrateremtésével. Olyan erőket mozgósítanak bennünk, melyek az emberi lét lényegének legfőbb védjegyei. Szeretet, kollegialitás, szolidaritás, családi, baráti, közösségi összekovácsolódás. Teremtés.
Egy nehézsorsú fiú az ördögi téboly ellenére mégis, csak azért is megalkotja önmagát. Művésszé válik. Hogy értelmet adjon az őt inspirálók, segítők erőfeszítésének, küzdelmének, szenvedésének is. Bizonyítsa, hogy az ember olyan értékek letéteményese, amely összehasonlíthatatlanul nívósabb bárminemű politikai paktumnál, basáskodó banditáknál. Nincs lehetetlen.
A tánc, az ének, a próza olyan egységben képes ötvöződni az Operaház színpadán, hogy a legelső pillanatoktól szinte varázserő ragadja magával a nézősereget. És minden porcikánkkal egyek vagyunk a szereplőkkel, azaz saját magunkkal, akik az élet deszkáin egészen pontosan olyasmiket élünk meg, amiket most a dalszínházban.
Hát, persze, hogy előkerül a zsebkendő, mert időnként katarzis, megtisztulás áramol végig testen, s lelken. És még a kis apró csermelyeket föl sem itatjuk arcunkról, miközben a mosoly is rajzolásba lendül. A kutyafáját! Hát, ez bizony igazi élet, lét-tükör féleség.
2016. július 30-án, szombaton délidőben Stohl Andárs játszotta az apát (a többes szereposztás a zökkenőmentes széria miatt elengedhetetlen), megrázó átéléssel. Két fiát egyedül nevelő bányászként olyan esendő, kiszolgáltatott ember, mint a vidékünkön élők milliói. Küzd, küzd, küzd. A létért, a tartásáért, a gyermekei jövőjéért. Bitang jó színész Stohl András! Akárcsak – de ki ne tudná? – Csákányi Eszter, aki nagymamaként megidézte valamennyiünk nagyiját. Ez alkalommal a tánctanárnő Auksz Éva volt. Pedagógusok százezreinek legnemesebb jellemvonásait villantja föl, úgy, hogy közben megerősít: egész lényünkkel lehet, szabad, kell szolgálni a következő nemzedékeket. A már a csillagrendszerekben időző anyát Krassy Renáta idézte meg ezúttal, oly’ igen szerethetőn! S a legfőbb szereplő, a Gyermek: McAllister Baileyt láthattuk ez alkalommal. Azt is belénk táplálja ez a hótiszta kislegény, hogy mindenkinek, de mindenkinek – kivétel nélkül – küldetése van e Földön. És igen, kutya kötelességünk segíteni nekik abban, hogy kitűzhessenek maguk elé életcélt, megtalálhassák, kifejezhessék önmagukat, hogy aztán a szűkebb-tágabb földközösséget táplálhassák, ne hagyják elveszni bennünk sem a reményt, hogy igenis, érdemes
Életben tartó ez mi magyar Billy Elliotunk. A címbéli A musical – nem, nem túlzás. Szirtes Tamás rendező, Tihanyi Ákos koreográfus és népes, szintén rendkívüli kvalitásokat megmutató alkotótársaik olyan csapategységbe vonnak bennünket a Magyar Állami Operaházban, amire mindig is vágytunk.
Megerősítik abbéli hitünket, hogy mégsem vagyunk itthon egyedül. Hogy össze lehet s kell fogni. Közösen mi mindent tudunk mi teremteni!
Nincs lehetetlen.