A Haladás a Vasas otthonába látogat

2016.02.19. 10:47

A mezőny leghosszabb veretlenségi sorozatával rendelkező Újpest az MTK Budapestet fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 21. fordulójának fővárosi összecsapásán.

A második helyen álló lila-fehérek a múlt héten hazai pályán a Videotont győzték le, ezzel nyolcmeccsesre nyújtották veretlenségi szériájukat, ráadásul ezekből a találkozókból hetet megnyertek. Az MTK csak most játssza első tavaszi bajnokiját, mivel a múlt heti, Paks elleni találkozójukat a Tolna megyeieknél jelentkező fertőzéses megbetegedés miatt elhalasztották.

A kék-fehérek kispadján ezúttal debütál a László Csabát váltó Teodoru Vaszilisz.

A listavezető Ferencváros kötelező győzelem előtt áll, hiszen azt a Puskás Akadémiát látja vendégül a Groupama Arénában, amely ebben az idényben csupán egyetlen idegenbeli sikert aratott.

A harmadik Haladás az utolsó előtti Vasas otthonába látogat: az angyalföldi közönség előtt most mutatkozik be a német Michael Oenning, akinek első bajnokija nem sikerült jól, ugyanis csapata 4-0-s vereséget szenvedett a Debrecen otthonában.

A címvédő Videoton a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül, míg a Debrecen a Paksot fogadja.

Az OTP Bank Liga 21. fordulójának programja, szombat:

Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 15.00, v.: Kassai
Vasas - Szomathelyi-Swietelsky Haladás 15.30, v.: Németh Á.
Ferencváros-Puskás Akadémia 15.30, v.: Farkas Á.    
Videoton FC-Békéscsaba 1912 Előre 15.30, v.: Szilasi
DVSC-TEVA - Paksi FC 15.30, v.: Iványi
Újpest FC-MTK Budapest 17.00, v.: Vad II.

A tabella:

1.  Ferencváros                     20 17   1   2    42- 8  52 pont

2.  Újpest FC                       20  9   7   4    28-19  34

3.  Szombathelyi-Swietelsky Haladás 20  8   8   4    18-19  32

 4.  DVSC-TEVA                       20  8   7   5    32-22  31
 5.  Videoton FC                     20 10   -  10    22-20  30
 6.  Paksi FC                        19  8   6   5    24-19  30
 7.  MTK Budapest                    19  8   5   6    24-20  29
 8.  Budapest Honvéd                 20  6   6   8    24-25  24
 9.  Diósgyőri VTK                   20  5   5  10    20-31  20
10.  Puskás Akadémia                 20  4   7   9    24-31  19
11.  Vasas                           20  5   1  14    19-35  16
12.  Békéscsaba 1912 Előre           20  3   3  14    17-45  12
Az MTK Budapest-Paksi FC találkozót március 1-én pótolják.

Címlapfotó: A szombathelyi Iszlai Bence és a kispesti Nagy Gergő az elmúlt heti Haladás-Honvéd mérkőzésen. Fotó: Illyés Tibor (MTI)

.