2014.07.06
Az aligátorteknősnél is nagyobbra növő, annál az emberre sokkal veszélyesebb úgynevezett keselyűteknősre bukkantak vasárnap délután egy veresegyházi tóban. Magyarországon most először találtak ilyen állatot. Az akár 20-25 évig is élhet, a kifejlett példányok súlya elérheti a 80-100 kilogrammot, páncélja átmérője az egy métert. Igen agresszív, éles fogaival akár egy emberi lábfejet is képes leharapni, ezért óvakodni kell tőle. A szakemberek eddig úgy tudták, hogy borsos ára miatt keselyűteknőst senki sem tart az ország egyetlen terráriumában sem. Ezek szerint tévedtek. Az ismeretlenek által valószínűleg kidobott, vasárnap kifogott példányt a kurátor csippel láttát el és a veresegyházi medveotthon elkülönített helyére viszik. Frissítés: Az Index.hu szerint nem keselyűteknős, hanem aligátorteknős van a képen. Bevalljuk, mi nem tudjuk eldönteni. Fotó: Szilágyi István (MTI)
2014.07.06
2014.07.06
2014.07.05
2014.07.05
2014.07.06
2014.07.06
2014.07.06
Két embert előállítottak, 29 embert igazoltattak a rendőrök a szombati Budapest Pride rendezvényéhez kapcsolódóan. A Hősök terénél az ellentüntetők áttörték a kordont, mintegy 15-20 ember szitkozódva a tömegbe rohant, de a rendőrök pillanatok alatt visszaszorították őket, és visszaállították a kordont. Egy rendőr a fején könnyebben megsérült, őt kórházba szállították, később őt hazaengedték a kórházból. Néha az az érzése az embernek, hogy Magyarország felett megállt az idő.
2014.07.05
2014.07.04