Legalább a tél legyen tél!

Néhány évvel ezelőtt, amikor azon a télen lehullott az első 5-6 centiméteres hó a Kárpát-medencében, és megállt a tömegközlekedés, ahogy illik, a magyar nép bölcs vezérei igyekeztek megnyugtatni a népet, hogy pánikra semmi ok, az ország vérkészletei rendben vannak.

Hogy a nép mennyire nyugodott meg, azt nem lehet tudni, de azért sejtjük, más gondjai is voltak, mint a vérkészletek.

Nálunk valami remek hagyománya van annak a jelenségnek, hogy ha közelebb hajolunk a jelenségekhez, igazából semmi sem az, amiről beszélünk, aminek látszik. Minden mögött – legyen az gazdaság, sport, művészet, EU-pénzek, influenza, média, stb. - valami más van.

Ha nem lennénk lusták és elővennénk a mikroszkópot és a távcsövet, látnánk, hogy a dolgok, amelyek szemünk előtt vannak, egészen más jellegű dolgok darabkái, és maguk olyan alkotószövetekből állnak, melyeknek semmi közük az elvevezéshez.

És nincs itt nagy ívű összeesküvés, nincs itt átok vagy földrajzi csakrapont, csak mi vagyunk itt, a magunk rendezetlenségével, összeférhetetlenségünkkel, rövidlátásunkkal, reménytelen másrólbeszélésünkkel.

A lényeg nem is nagyon fog változni, legfeljebb ott a magasban belátják, hogy ezen nem lehet változtatni, maradunk, amilyenek vagyunk, rövidlátóak, rendezetlenek, csak éppen és erre a felismerésre szabják át a játékszabályokat.

De mégis, mégis: az ember olykor vágyik arra, hogy végre egy-két dolog legyen az, aminek nevezzük.

Ha más nem, akkor például a tél.

Ha megáll a közlekedés és a kormány a vérkészleteket emleget, akkor ne ötcentis, koszos latyak legyen a talpunk alatt, amit még napok múlva is unottan taposunk a járdákon, hanem nyomjuk padlóig a pedált, legyen mínusz húsz fok, essen egy hétig a hó, legyen két méter magas, hogy alagutakat kelljen vágni a kisboltig, hogy ne tudjunk dolgozni menni, hogy ne legyen áram és tévé. Mi meg csak otthon sertepertélünk, nézünk ki a felső ablakon, hallgatjuk a szobában az elemes rádiót és a barátainkat, megnyitunk egy üveg bort, és néha határozottan és magabiztosan megjegyezzük. „Végre rendes tél van. Kezdetnek nem rossz”.

(A fotót szombaton készítettük az épülő, pontosabban éppen nem épülő 86-os út Szombathely és Vát közötti szakaszáról. Vajon valójában mik ezek a torzóban maradt, a havas mező közepén magukra hagyott betonoszlopok?)