Három különleges lencsefőzelék recept újévre

2018.12.29. 17:07

Talán azok is találnak kedvükre valót, akik nem szeretik a lencsét.

Nem létezik rossz étel, mivel bármi finom lehet, ha jól készítik el – ebből az az alaphelyzetből indultunk ki akkor, amikor arra gondoltunk, megosztunk olvasóinkkal három lencsefőzelék receptet.

Ne azon múljon a jólétük, hogy január elsején nem ettek lencsét.

 


Paradicsomos lencsefőzelék

Gyorsan elkészíthető változat.

Hozzávalók 2 főre:

1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 babérlevél, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 ek. vaj, 40 dkg beáztatott lencse, 2 ek. olívaolaj, negyed citrom leve, 2 szál újhagyma, 8 dl alaplé, 1 kk. mustár, 1 tk. őrölt római kömény, 2 dl paradicsomlé, 15 dkg füstölt sonka

Elkészítés:
A hagymát a vaj és az olaj összeolvasztott keverékén üvegesre párolom. Ráreszelem a fokhagymát, megszórom a köménnyel, majd hozzákeverem a beáztatott, lecsepegtetett lencsét. Felöntöm az alaplével, beledobom a babért, sózom, borsozom, majd fedő alatt 20-25 percig főzöm. Fele időnél hozzáöntöm a paradicsomlevet és a mustárt, továbbfőzöm. Ha megpuhult, egy merőkanálnyit kiveszek, pürésítem, majd visszaöntöm az alaphoz. Kóstolom, ha kell, sózom. Belefacsarom a citromot, rádobom az aprított petrezselyem felét, és összekeverem. Egy serpenyőt felhevítek, pár csepp olajat öntök rá és elkezdem rajta pirítani a sonkát. Ropogósra, aranysárgára sütöm. A végén hozzáadom a hagymát, és 1 percig együtt kevergetem, tálalásnál a főzelék tetejére halmozom.

Itt találtuk.


Három különleges lencsefőzelék recept újévre

Fotó: Wikipedia

Lajos Mari így készíti: Lencsefőzelék füstölt oldalassal

Hozzávalók 4 személyre:

400 g lencse, 400 g füstölt sertésoldalas, 4 gerezd fokhagyma, 1 kis fej hagyma, 10-15 szem feketebors, 2 babérlevél, 4 ek. rizsliszt, 2 dl+4 kk. tejföl, só, bors, 1 kk. mustár, citromlé

Elkészítés:
Előző este átválogatjuk és leöblítjük a lencsét, az oldalast megmossuk, majd külön-külön tálban mindkettőt beáztatjuk langyos vízbe. Másnap az oldalast, ahogyan a csontok engedik, kisebb darabokra vágjuk, és annyi hideg vízben, hogy jócskán ellepje, feltesszük főni. A fokhagymát és a hagymát meghámozzuk, a fokhagymát és a szemes borsot teatojásba zárjuk. Amikor az oldalas már majdnem puha, hozzáadjuk a leszűrt lencsét, a hagymafejet, a teatojást, végül a babérlevelet, és az egészet puhára főzzük (20-25 perc). Kiemeljük az ételből az oldalast, a hagymát, a babérlevelet és a teatojást. A hagymát villával pépesre törjük, visszatesszük a főzőlébe. A rizslisztet simára keverjük a tejföllel és 1-2 merőkanál főzőlével, majd a lencséhez adjuk, azaz behabarjuk, és fedő nélkül, mérsékelt tűzön, gyakran megkeverve összeforraljuk (3-5 perc). Visszatesszük a főzelékbe az oldalast, ízlés szerint utánasózzuk, mustárral és/vagy citromlével savanyítjuk, néhány tekerésnyi frissen őrölt borssal fűszerezzük. Tálaláskor az arányosan elosztott oldalasdarabkákkal együtt mélytányérokba szedjük a főzeléket, végül cirmosra keverünk benne 1-1 kk. tejfölt.

Legjobb, ha előzőleg a füstölt csülköt, oldalast, nyelvet stb. puhára főzzük és a levében hagyjuk kihűlni (a hús sokkal zamatosabb marad!). Ezután a húst kivesszük a levéből, a lét jól kifagyasztjuk – ily módon könnyűszerrel leszedhetjük a tetejéről a zsírt – és a lencse áztatólevével hígított füstöltlében tesszük fel a lencsét főni. Vigyázat, a füstöltlé általában nagyon sós, és a sós közegben nehezen puhulnak meg a hüvelyesek! Amikor a lencse már majdnem puha, adhatunk hozzá 200 g apró kockára vágott burgonyát is. Habarás helyett rántással is sűríthetjük. Oldalas helyett 150-200 g paprikás kolbásszal is bolondíthatjuk. Van, aki egy kevés cukrot is tesz bele.

Itt találtuk.


Édesköményes, kókuszos lencsefőzelék

Hozzávalók 2-3 személyre:

1 ek vaj, 3 ek olaj, 1 kisebb fej vöröshagyma, finomra aprítva, 1 gerezd fokhagyma, 1 tk currypor, 1-2 babérlevél, 30 dkg átmosott lencse, 1,2 l alaplé, 1 dl kókusztej, só, frissen őrölt bors, fél lime leve, tálaláshoz friss petrezselyem vagy korianderzöld, egy édeskömény gumó negyede, 1 centisre aprítva

Elkészítés:
A vajat közepes lángon összeolvasztok egy 2-3 literes edényben az olajjal. Rászórom a hagymát, finoman sózom majd 4-5 perc alatt puhára párolom. Egy-egy kanál vízzel meglocsolom, hogy gyorsabban megpuhuljon. Ráreszelem a fokhagymát, fűszerezem curryporral, pár percig még pirítom. Hozzákeverem a lencsét, felöntöm az alaplével, beledobom a babérlevelet és 40-45 perc alatt fedő alatt puhára főzöm. Ha már puha, megsózom. Egy bátor merőkanálnyit kiveszek és a kókusztejjel pürésítem, majd visszekeverem az alaphoz. A lime levével ízesítem. Egy serpenyőt felhevítek, meglocsolom 1-2 kanál olajjal és az édesköményt 2-3 perc alatt megpirítom rajta, finoman sózom. Tálalás előtt a főzelékhez keverem, friss fűszerekkel fogyasztom.

Itt találtuk.

.