Leváltották a hévízi gyógyfürdő főigazgatóját

2010.10.12. 14:48

Leváltották a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Kht. főigazgatóját a keddi taggyűlésen és öt esztendőre Kvarda Attilát, a Keszthelyi Városi Kórház jelenlegi igazgatóját bízták meg a vezetéssel - tájékoztatta Hegedűs Lajos, a leváltott főigazgató kedden az MTI-t.

Hegedűs Lajos elmondta; 2007 márciusában, pályázati úton választották meg főigazgatónak, mandátuma 2012. február 28-ig szólt. Hozzátette, hogy a felügyelőbizottság tagjainak - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek és a hévízi önkormányzatnak - viszont lehetősége van arra, hogy indoklás nélkül, azonnali hatállyal leváltsa az igazgatót, és új főigazgatót nevezzen ki.

Hegedűs Lajos szerint a Hévíz gyógyfürdő az elmúlt három és fél évben sikeresen és eredményesen működött. 2007 márciusában 50 millió forint volt a cég bankszámláján, most pedig közel 500 millió forintja van a társaságnak. A nettó árbevétel tavaly 3,2 milliárd forintot volt, a nyereség pedig meghaladta a 350 millió forintot.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere az MTI-nek azt mondta, hogy a leváltás indoklása már az elmúlt hónapokban megfogalmazódott, de akkor a többségi és kisebbségi tulajdonos közt még nem volt egybehangzó vélemény, az október 3-án megválasztott testület viszont egyetértett a többségi tulajdonossal.

Az indokok között Papp Gábor megemlítette, a kórház ellen folyó ügyészségi vizsgálatot, a fürdőhöz tartozó kemping bérbeadásának az ügyét, ami ugyan meghiúsult, de a többségi tulajdonos 16 hektár, stratégiailag fontos területet vont ki a kórház kezeléséből.

A hévízi polgármester szólt az másfél milliárdos, pályázatról is, amit hanyagság és a feladatok nem teljesítése miatt vont vissza a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Az MNV Zrt. sajtóközleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a keddi taggyűlés elfogadta Hegedűs Lajosnak, a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft. ügyvezetőjének visszahívását és egyhangúan elfogadta Kvarda Attila ügyvezető 2010. október 13. napjától 2015. október 13-ig szóló kinevezését.

A közleményben az olvasható, hogy a 74 százalékos állami tulajdonban lévő, közhasznú minősítésű nonprofit gazdasági társaságnál a többségi tulajdonosi jogokat az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter az MNV Zrt. útján gyakorolja, és 25 százalék plusz egy szavazati arányt megtestesítő üzletrész pedig a hévízi önkormányzat tulajdonában van.
 

.