Nyílt napot tartott az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft.

2015.07.15. 21:44

A következő másfél évben a jelenlegi 2689-ről 3081-re szeretnék emelni a dolgozói létszámot Szombathelyen.

Hogy mennyire vonzó egy munkahely, azt bizonyára sokféleképpen lehet mérni, de talán a leghitelesebben az mutatja, hogy egy cégnél hányan szeretnének dolgozni.

Nos, az LuK Savaria esetében a nyílt nap ismét bebizonyította, hogy az érdeklődés töretlen, hiszen az első program helyszínéül szolgáló terem szűknek bizonyult, a több sornyi pótszék ellenére is akadtak olyanok, akiknek csak állóhely jutott.

Hogy ki a tipikus jelentkező, aki az LuK Savaria-t választaná munkahelyéül, azt nehéz megmondani, mert a nyílt napon – amely egyébként immár a második volt – férfiak, nők, fiatalok, középkorúak, sőt, még a középkoron kissé túllévők egyaránt képviseltették magukat.

A nyílt napon megjelenteket Kenyeresné Vörös Rita személyügyi vezető köszöntötte, aki elmondta, hogy a rendezvényen a jelentkezés módjáról, a kiválasztási folyamatról, a munkakörülményekről, a cég által Szombathelyen gyártott termékekről tájékozódhatnak a megjelentek.

Nagy Norbert személyzeti csoportvezető egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy a vállalat még idén 2735, jövő év végéig pedig 3081 főre kívánja bővíteni jelenlegi 2689 fős dolgozói létszámát.

Nyílt napot tartott az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft.

Mint írtuk, az LuK Savarianál a munkatársak felvétele mindig bővítést jelent: Nagy Norbert elárulta, idén például súrlódó betét gyártásával bővül a szombathelyi LuK-termékek palettája.

Nyílt napot tartott az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft.

A csoportvezető hangsúlyozta: 2006 óta van saját tanműhelye a cégnek, amelyben gépi forgácsoló szakmunkásokat, újabban pedig automatikai technikusokat is képeznek. A létszám jelenleg 48 fő.

Nyílt napot tartott az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft.

A vállalat büszke az elmúlt évtizedekben Szombathelyen elért sikereire, amelyet így lehet lefordítani: 75 millió kuplung, 25 millió kéttömegű lendkerék, 50 millió ívrugó, és 2012 óta 1 milliónál is több duplakuplung hagyta el a gyárt területét.

Nyílt napot tartott az LuK Savaria Kuplunggyártó Kft.

Az LuK-ban többek közt karbantartó, szerszámkészítő, szerelő és gépi forgácsoló állásokat lehet betölteni. Fizikai és szellemi munkatársakra egyaránt szüksége van a cégnek.

.