A magas kultúra jegyében: háromhetes Iseumi Szabadtéri Játékok lesz Szombathelyen

2012.04.16. 14:45

A 144 millió forintos költségvetésű rendezvény a tervek szerint nem igényel városi pénzeket.

Mérei Tamás

Kétségkívül unikálisnak ígérkezik Szombathely nagy neveket felvonultató nyári programsorozata, amely úgy szólítja meg a nézőket, hogy az nem a nagy tömegeknek szól. A 144 millió forintos költségvetésű rendezvény a tervek szerint nem igényel városi pénzeket.

A folytatás már a Varázsfuvola tavalyi sikere után felmerült – idézte fel az előzményeket egy hétfői sajtótájékoztatón Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója.

Mérei Tamás

Mind a szakma, mind a támogatók jelenlevők képviselői már tavaly augusztusban úgy ítélték meg, hogy a szombathelyi Iseum – amely egyszerre intim és egyszerre arénaszerű - annyira unikális helyszín, hogy a gazdasági válság ellenére érdemes megpróbálni a lehetetlent, és elindítani egy szabadtéri fesztivált.

Szombathely mint helyszín azért is ígéretes, mert 10 kilométerre van az osztrák határ, így számítani lehet az ottani érdeklődésre és fizetőképes keresletre – hangzott el.

Aztán az elmúlt időszakban kikristályosodott a tartalom is: két opera és egy musical lesz színpadra állítva július végétől augusztus közepéig:

Az Iseumi Szabadtéri Játékok 2012-ben színre kerülő produkciók a Savaria Szimfonikus Zenekar kíséretével:

Giacomo Puccini: Turandot - július 27, 29
Turandot: Lukács Gyöngyi
Kalaf: Roberto Massi
Liu: Bazsinka Zsuzsanna
rendező : Vidnyánszky Attila
karmester: Medveczky Ádám

Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága - augusztus 7; 9
Figaro: Kovács István
Grófné: Rost Andrea
Gróf: Szegedi Csaba
rendező: Káel Csaba
karmester: Vashegyi György

Andrew Llyod-Webber: Evita - augusztus 14; 16
Evita: Koós Réka
Che Guevera : Miller Zoltán
Jüan de Perón: Egyházi Géza
rendező: Gajdos József karmester: Rácz Márton

A rendezvény minden elemében tudatosan szeretné a többi magyarországi játszóhely fölé pozícionálni magát, a mérce nemzetközi – mondta Mérei Tamás


Nagy változást jelent majd a hangosítás, amit a tavalyi akusztikus megoldás után az idén számítógépes támogatással és Magyarország egyik legismertebb hangmérnökével javítanak fel.

A három produkció mellett „több mint remény”, hogy augusztus elsején (esőnap: augusztus 2.) egy önálló ária- és dalest keretében fellép Szombathelyen José Carrras is. A világhírű tenorral már szerződés apróbb pontjait egyeztetik.

A jegyárak a tavalyi szinten (3500, 5500 és 7500 forint) mozognak majd, kivétel a Carreras-est, ahol jobban a zsebbe kell nyúlni, és ahova lesznek majd 50 ezer forintos VIP jegyek is.

Az értékesítés a jegy.hu oldalon és a Savaria Szimfonikus Zenekar jegypénztárában történik majd, várhatóan már május elejétől.

A rendezvény összköltségvetése 144 millió forint, úgy számolják, a bevételek legnagyobb hányada (55 millió) majd a jegyértékesítésből jön. Ezenkívül még egy NKA-pályázatra és a szponzorokra számítanak, ami azt jelenti, hogy a város költségvetését nem terheli programsorozat.

„Ha az ember sokkal nagyobb fába vágja a fejszéjét, mint ami racionális lenne, akkor lehet, hogy könnyebben dől ki a fa” – mondta Mérei, azt illusztrálva, hogy a nagy nevekkel olyan nagy szponzorok nyerhetők meg, melyek kisebb dolgokra nem mozdulnak rá.

A rendezvénynek az iseum.eu webcímen indult a honlapja.

.