A magyar dal és az elmaradt tűzijáték napja Szombathelyen (videó)

A magyar ember meghallgatja a magyar dalt, de az azért égbe lőtt színes rakéták talán még jobban érdeklik.

Ahhoz képest hogy időjárás-rovatunkban már vagy háromszor eltemettük a nyarat, vasárnap délután háromkor 30 fok felett van a hőmérséklet a szombathelyi Fő téren, melyet a talpunk alatt és a körülöttünk levő beton miatt még egy tízessel többnek is érzünk.

 
Tohu-Bohu

A szombathelyi Tohu-Bohu kapja a nyitózenekar hálátlan feladatát. A meghökkentően fiatal tagokból (vagy csak én öregszem ennyire?) álló zenekar reggae és egyéb populáris-alternatív dance-elemekből összegyúrt zenéje meglehetősen távolt áll tőlem, de nem lepődnék meg, ha a srácok néhány 3-4 év múlva kitúrnák pozíciójukból az Ocho Machót (akiknek zenéje még távolabb áll). Igaz, vasárnap valószínűleg megelégedtek volna azzal is, ha egy kicsivel később kezdhetnek.

FM Zero

Valamivel jobban járt az FM Zero, mivel a kezdődő ősznek köszönhetően már elég hosszú árnyékot vetettek a Fő tér nyugati oldalának házai ahhoz, hogy tövükbe lehessen állni és onnan figyelni az ütősökre alapuló, instrumentális zenét. Meg is tették pár tucatnyian.

Itt jegyezzük meg, hogy évről-évre változik kicsit a „magyar dal” fogalma, idén már beleférnek az MF Zeróhoz hasonló, szöveg nélküli csapatok, illetve az angolul éneklő magyar zenekarok is.

4N Accoustics

Értékelhető embermennyiség mindenestre csak a 4N Acousticsra jön össze. A mostanában igencsak aktív koncertéletet élő, ismert zenészekből álló, elsősorban feldolgozásokat játszó csapatnak viszont velünk nem volt szerencséje. Mire kikattintgattam magam a fényképezővel, aztán egy ismerőssel a végére értem az utcafilozófiának, addig a srácok befejezték a rövidre szabott koncertjüket, így ők lecsúszták a ALON videós jelenlétét és az ezzel járó hírnevet.

Major

A Szombathelyről elszármazott zenészekből álló Major fanyar, ritmusos alternatív zenéjére a színpad előtt táncra perdült egy csokornyi hajléktalan, de a magyar dal hangulata valamennyire csak a Sixters koncertjére áll össze. Igaz, már színpad fényei is kigyúltak, amikor a szombathelyi zenei élet két rutinos rókájának, Meggie-nek és Peltzer Gézának új formációja saját – bluesból, jazzből, sanzonból és esztrádból összegyúrt - dalaik premierjébe kezd.

Sixters (Meggie)

Mire a nap főszereplője, a Pál Utcai Fiúk kezd, már vagy másfélezer ember van a téren, amin meg is lepődöm kissé, de aztán az autóstáskákból és a fehér zoknikkal kombinált szandálokból rájövök, hogy a tömegbe már jócskán belevegyültek a tűzijátékra várók is. A Pál Utcai Fiúk a vegyes közönség előtt is hozza jellegzetes zenéjüket, melyben alternatív közhelyek és zseniális elemek váltják egymást. És ha már magyar dal nap napja, meg kell említeni a Bál című számukat, melyet a műsor közepén ejtenek el, és amely fent van a legjobb magyar dalok képzeletbeli listáján. Legalábbis részemről.

Pál Utcai Fiúk

Egyféle levezetésként a helyi rocklegenda, a Mokka játszik néhány saját és néhány feldolgozás számot. Ezek utóbbiak főként az egykori „csöves” zenekaroktól (Bikini, Skorpió, P. Mobil, Dinamit) származnak. A közönség mérsékelten vevő rájuk, engem viszont néhány pillanatra visszavisznek egy olyan időszakba, amikor a magyar dalnak nem napja volt, hanem évei.

Mokka

Aztán egyszer csak elindulnak a szentivánéjről maradt színes rakéták, és a tekintetek nem a színpadra, hanem városháza feletti égre szegeződnek.

Tényleg egyszerűbb megérteni egy tűzijátékot, mint azt, hogy miért is fontos a magyar, és egyáltalán mindenféle dal.