Szombathelyre ér a honvédségi toborzó országfutás

2016.05.04. 08:13

Nézze meg a nap részletes programját.

Az egész országon átívelő toborzó futást szervezett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság annak érdekében, hogy közelebb vigye az emberekhez a honvédelem ügyét. Szombathelyre május 9-én ér a váltófutás.

A futók a 2016 kilométeres útvonalon több mint 200 települést érintenek, végül május 20-án futnak célba Budapesten.

Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes (k), mögötte balról jobbra, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója (b), mellette Rédli András világ- és Európa-bajnok párbajtőrvívó (b2), Vanyur Tibor ezredes, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő Központi Nyilvántartó Parancsnokságának parancsnoka (b3) és Krizsán Szabolcs cselgáncsozó (j) futás elindítása után a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságon, a XIV. kerületi Dózsa György úton 2016. április 13-án 


A futás ünnepélyes indításával egybekötött sajtótájékoztatón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára közölte: kiemelt céljuk, hogy a fiatal generációk figyelmét ismételten felhívják az összefogás és az együttműködés fontosságára, a honvédelmi nevelés és a honvédelem ügyének támogatására, valamint a sport értékeinek és az olimpiai szellemiségének közösséget megtartó erejére.

A Toborzó Országfutás 2016 alapvető célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése. Az idei nyári olimpiai játékok kapcsán pedig a futás a magyar olimpiai csapat sportolói előtt is tiszteleg. 

Vargha Tamás elmondta: a honvédség kötelekébe való toborzás, a honvédelem ügyének népszerűsítése mellett idén - az olimpiai évben - a honvédség "egyedülálló" rendezvényét összefűzik a sport és az egészséges életmód népszerűsítésével is.

Horváth Attila tartalékos ezredes (b) átadja a stafétát Tureczki András századosnak a szolnoki állomásán, a Kossuth téren 2016. április 26-án 


Az államtitkár szavai szerint a Magyar Honvédség szolgálatának - amely már több mint 160 éve a nemzeti összetartozás jelképe - embert és jövőt formáló hatása van. A haza jelenti a jövőt, a személyes, a családi és a nemzeti sorsot is, ezért a haza fogalmától elválaszthatatlan a hazaszeretet, amelyből viszont következik az önvédelem és a közösség védelme, a hon védelme.

Vargha Tamás azt hangsúlyozta: napjainkban új típusú kihívásokkal is szembe kell néznünk, ehhez szükségünk van képességeinkre, tartalékainkra, azok megújítására és bővítésére, illetve a társadalom támogatására is. 

A sport pedig - mondta - mindennél alkalmasabb arra, hogy "lebontsuk az egyes emberek között húzódó válaszfalakat, mert figyelmünket a szolidaritásra, a másik ember elfogadására és tiszteletére irányítja, és ezzel is a békés együttélésre nevel". 

A honvédelmi államtitkár közölte továbbá, hogy az elmúlt évszázadban és évtizedben a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló sportolók kiemelkedő olimpiai és világbajnoki eredményeikkel "nemzetünk sportsikerekben gazdag kulturális örökségét is gyarapították".

A váltófutás résztvevői tovább indulnak Tureczki András százados (j3) vezetésével a szolnoki Kossuth térről 2016. április 26-án


A május 9-ei szombathelyi program

Fő tér

12:45 Fogadózene

13:00 Toborzó és haditechnikai nap megnyitása

13:10 Katonazenekar műsora

13:30 Díszelgő Zászlóalj bemutatója

14:00 Átvonulás a Történelmi Témaparkba

Megemlékezés, koszorúzás a Jáki úti hősi temetőben a Kürtős Emlékműnél

18:00 Himnusz

18:05 Megemlékező beszéd

18:20  Koszorúzás

18:25 A stafétabot megszalagozása, majd átadása a futónak

18:30 Csatlakozás a futókhoz a Történelmi Témapark felé

Történelmi Témapark

19:00 Futók fogadása (Katonák várják a futókat)

20:00 A rendezvény zárása

Fotó: Marjai János (1. kép), Mészáros János (2., 3. kép)

.