Már majdnem mindenki tiltakozik az MSZP-film miatt

2013.03.04. 23:05

Az RTL Klub és a Terrorelhárítási Központ mellett Puskás Ferenc legendás labdarúgó özvegye és Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse is tiltakozott a kampányfilm miatt.

A felvételek törlését és kártérítést is követelhet Puskás Ferenc özvegye, ha feljelenti az MSZP-t - hangzott el az M1 Híradójában. Az ellenzéki párt engedély nélkül használta fel a legendás labdarúgó arcképét legújabb kampányfilmjében. Nem ez az egyetlen felvétel amit jogosulatlanul használt az ellenzéki párt. Az egyik kereskedelmi csatorna híradójából és a Terrorelhárítási Központ felvéteiből is vannak részletek a videóban. Legutóbb Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse fejezte ki tiltakozását.

Vasárnap mutatta be az MSZP kampányfilmjét. A "Magyarország ma" című film videórészletekből és fotókból épül fel. Az RTL Klub már vasárnap levélben fordult a párthoz szerzői jogsértés miatt, mert szerintük jogosulatlanul mutattak be egy részletet híradójukból.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfőn az M1 Ma Reggel című műsorában reagált a kifogásra. A politikus azt mondta: videómegosztó portálról töltötték le a részleteket, szerinte ezeket jogosan használták a filmben.

A híradó által megkérdezett ügyvéd szerint hiába volt az interneten a videó, nem elég az, hogy látszik, honnan származik a felvétel. Futó Barnabás szerint mindenképpen engedélyt kellett volna kérni a műsorkészítőtől. A felvételeket bárki megnézheti, de saját célra felhasználni csak engedéllyel lehet – tette hozzá.

Puskás Ferencné

Később Puskás Ferenc özvegye is közleményben tiltakozott amiatt, hogy beleegyezése nélkül használták a legendás labdarúgó arcképét. Puskás Ferencné szerint felháborító, hogy férjére hivatkoznak, miközben ugyanebben a videóban a futballstadionok ellen kampányolnak. A labdarúgó özvegye azt is írja: a propagandaanyagot éppen "azok politikai örökösei" készíttették, akik miatt Puskás Ferenc "huszonöt éven át nem térhetett haza, Magyarországra".

TEK

Délután a Terrorelhárítási Központ is közleményt adott ki, amelyben arról írnak: a TEK-től sem kért engedélyt az általuk készített felvételek felhasználásához az MSZP. Hangsúlyozták, hogy "az elfogásokról szóló kisfilmek minden esetben a Terrorelhárítási Központ tevékenységéről szóló beszámolók, melyek az emberek hiteles tájékoztatása érdekében készülnek, és nem politikai célokat szolgálnak".

Bartók-örökös

Este Bartók Béla szerzői jogainak magyarországi örököse is tiltakozott az MSZP kampányfilmje miatt, és annak visszavonását követeli Mesterházy Attila pártelnöktől.

Vásárhelyi Gábor az MSZP elnökének címzett nyílt levelében, amelyet hétfő délután azt MTI-hez is eljuttatott, azt írta: "mély megdöbbenéssel és felháborodással vettem tudomást arról, hogy az Ön által vezetett pártnak a napokban megjelentetett politikai kampányfilmjében (Magyarország ma) Bartók Béla nevét és fényképét napi politikai érveik alátámasztására használták fel".

Vásárhelyi Gábor azt írta: az a politikai csoportosulás, amely a közelmúltban nyíltan hangoztatta azt a véleményét, hogy a Bartók Béla szülőhelyén élőket nem tekinti automatikusan magyar állampolgárnak - és politikusai ezzel azt mondták ki, ha Bartók Béla ma születne Nagyszentmiklóson, akkor az MSZP szerint nem lenne magyarnak tekinthető -, "akkor se nyúljon a mai határainkon kívül született valóban nagy magyarok nevéhez, ha ez éppen a mai politikai céljainak megfelelne".

Bartók Bélát életében több alkalommal is próbálták belerángatni a napi politikai élet csatározásaiba, de "ő maga mindig (...) távol tartotta magát a napi politikától" - olvasható a levélben. A dokumentumban az áll: Bartók Béla hamvait két fia mindaddig nem hozta haza Magyarországra, "amíg hazájában az önök felvállalt politikai elődpártja által fenntartott diktatúra uralkodott", és a hamvakat nem a munkásmozgalmi panteonban, hanem a Farkasréti temetőben helyezték végső nyughelyre. "Ne bolygassák békés nyugalmát azzal, hogy saját céljaikra a politikába rángatják" - írta Vásárhelyi Gábor. A zeneszerző szerzői jogainak magyarországi örököse azzal zárta a levelét: "határozottan követelem, hogy azt a kampányfilmet, melyben Bartók Béla szerepel, azonnal vonják vissza a nyilvánosság elől!".

A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila. Elmondta: a film Magyarország ma elnevezésű kampányuk része. A kampányfilmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól.
.