Másfél milliárdért új baromfifeldolgozó épül Zalában

2010.11.16. 09:14

Új baromfifeldolgozót létesítenek Zalában; a tervek szerint az építkezés még novemberben elkezdődik a Pacsai Ipari Parkban, jövő nyáron pedig megkezdődik a termelés a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-ben - írta keddi számában a Zalai Hírlap.

A 3400 négyzetméteres alapterületű üzemben a tervezett technológiával évente 800 ezer pulyka, valamint 2,5-3 millió csirke vágására lesz lehetőség - nyilatkozta a lapnak Bedő Tibor, a Zalai Baromfifeldolgozó Kft. ügyvezetője.

A műszakonként 5 tonnás kapacitású üzemrészben töltelékárukat, füstölt, főtt, pácolt termékeket gyártanak, egy kisebb csarnokban pedig a melléktermékekből macska- és kutyaeledel készül.

Az 1,5 milliárd forintos beruházáshoz a társaság még 2008-ban 401 millió forint támogatást nyert el. A 2009-ben benyújtott 415 millió forintos pályázatot az előző agrárkormányzat ugyan elutasította, a fellebbezésre pedig még nem kaptak választ, de erre az összegre is számítanak. A projekt indulását OTP hitel biztosítja.

A zalaegerszegi baromfifeldolgozóban 2008 szeptemberében állt le a termelés. A baromfitartók már a csőd előtt termelői csoportokat, beszerzési és értékesítési szervezeteket (bész) hoztak létre, és 2008 júniusában két takarmánykeverővel - Zalacerália Kft. és az Első Zalai Takarmányipari Kft. - közösen, 270 millió forint törzstőkével megalapították a Zalai Baromfifeldolgozó Kft.-t. A törzstőke több mint 90 százalékát a termelők - 90 pulykatartó és közel 30 csirketartó - által létrehozott bész jegyzi - olvasható a napilapban.

.