Megállítják Sopron eladósodását

2011.02.16. 15:49

A tavalyinál kisebb, 23,6 milliárdos bevételi főösszeg mellett hitelkerettel garantált egyensúllyal számolnak Sopron idei költségvetésének tervezetében. Az anyagot jövő csütörtökön tárgyalja a közgyűlés.

Az idén a város eladósodása megáll, mértéke a tőketörlesztések révén csökkenni fog - olvasható az önkormányzat honlapján is közzétett anyagban, amely a 2010-esnél mintegy öt százalékkal kisebb bevételek csaknem hatodát jelentő, 3,7 milliárdos hitelkerettel számol. Ebből 2,8 milliárdot működésre, a többit egy önkormányzati készfizető kezességvállalás esetleges beváltása esetére terveztek be.

Állami hozzájárulásokból 3,9 milliárd, a társadalombiztosítási alapból származó támogatásértékű bevételből 4,1 milliárd, míg intézményi bevételekből 1,5 milliárd forinttal számol a hatvanezer lakosú megyei jogú város büdzséjének tervezete. Ehhez jön egyebek mellett csaknem kétmilliárd forint pályázati támogatási összeg és 3,5 milliárdnyi helyiadó-bevétel.

Csaknem 11,9 milliárdot szánnak intézményeik működtetésére, míg a tavalyi összeg másfélszeresét, 2,9 milliárdot fordítanának fejlesztésekre; a pénz háromnegyedét korábbi kötelezettségvállalásokra tervezik elkölteni, a fennmaradó hányadot új projektek kapnák. Utóbbiak között egészségügyi és oktatási intézmények fejlesztése éppúgy szerepel, mint a történelmi belvárosban futó Várkerület-revitalizáció tervezésére és engedélyeztetésére költött pénz.

Városüzemeltetésre a tavalyi keret kétharmadát, mintegy 800 millió forintot állítottak be a költségvetésbe. Az önkormányzat dologi kiadásaira a tavalyinál hét százalékkal többet, 1,2 milliárd forintot irányoztak elő.

A korábbi hitelekkel és kötvényekkel kapcsolatos kötelezettségek hárommilliárdos tételt jelentenek. Rendszeres és eseti pénzbeli szociális ellátásokra is 100-100 milliót irányoztak elő; mindkét összeg kevesebb mint hatvan százaléka a tavalyinak. Az anyagban 400 milliós általános és 1,4 milliárdos céltartalékkal számol Sopron önkormányzata.

A dokumentum szerint az idei a pénzügyi stabilitást célzó és a megújulást, újjászervezést megalapozó év a város gazdálkodásában, így olcsóbban és hatékonyabban működtetik intézményeiket, valamint "a kiadások a bevételi előirányzati lehetőségekhez igazodnak". Utalnak arra is: a város 2013-ig 11 milliárd forintnyi, pályázaton elnyert forrás felhasználásával számol.
 

.