Megasztár 3 - Kilóg a lóláb

2005.11.02. 22:30

Néhány napja a budapesti metrón Oláh Ibolya állt mellettem, melegítőben és hátizsákkal: talán a boltba igyekezett zsemléért. Mint megasztár. A TV2 legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy mindenről kettővel több bőrt húz le, mint amennyi ízléses lenne.

A sztár, ha magyar

Megasztár 3

Közhely, hogy Magyarországon sztárok is alig vannak, nemhogy megasztárok. Angelina Jolie vagy Brad Pitt nem valószínű, hogy metróra száll szombat délelőtt, az meg még kevésbé, hogy a kalandot megúsznák néhány utas összesúgásával. Mint ahogy ez történt Oláh Ibolya esetében.

Nálunk maximum ismert személyek vannak, leginkább olyanok, akiknek arcát a televízióban eleget látjuk ahhoz, hogy emlékezzünk rá, meg hogy ábrázatát össze tudjuk hozni a névvel. Őket nevezzük errefelé jobb híján sztároknak, mert hát mégiscsak nevezni kell őket valaminek, és hát erre a hívó szóra bukik a nép.

És a nép már csak olyan, hogy e tekintetben nem különösképpen válogatós. Neki majdnem édes mindegy, hogy a sztárt Kepes Andrásnak, Koltai Róbertnek, Zalatnay Saroltának vagy Győzikének hívják-e. Ha ismertség és kép kapcsolódik valakihez, az a magyar a médiában eladható. És ha a Megasztár műsorról beszélünk, ez a kulcs.

Gyártsunk sztárokat!

Aki arra számít, hogy most lendületből ismét jól el lesz verve a por a gátlástalan és kapzsi kereskedelmi tévén, az téved. Az ugyanis nem csinál mást, csak a dolgát próbálja tenni, azaz minél kisebb költséggel minél nagyobb profitot kicsikarni a működéséből.

Márpedig profit a reklámbevételekből, reklámbevétel a megfelelő számú nézőből, megfelelő számú néző pedig a minél több „sztár” képernyőre tűzésétől várható. Magyarország azonban kis ország, erősen véges számú ismert emberrel, így kézen fekvő a megoldás: gyártsunk mesterséges sztárokat, akik a mieink, akikkel mi rendelkezünk, s akiket majd aztán továbbértékesítünk a partnermédiában és a szórakoztatatóipar egyéb szegleteiben további utóhasznosításra. Némileg leegyszerűsítve erről szól minden valóság-show, beleértve a Megasztárt is.

Hogy a Megasztár ennél mégis cizelláltabbnak tűnik, annak az a titka, hogy az ötletgazdák ügyeltek arra, hogy a sztárgyártást szilárdabb alapokra helyezzék, mint például a Való Világ. A szereplők általában többek, mint néhány, a kamera túlsó vége elé cseppentett zombi. A korai stádium áldozati bárányain őszintén lehet nevetni és kárörvendeni, a középdöntőtől kezdve pedig karakterrel és hanggal rendelkező figurákat látunk, hallunk, akiket lehet szeretni és utálni, akik tudnak valami olyant, amit mi nem, ezért aztán akaratlanul is jogosnak és kiérdemeltnek érezzük a „sztár” szót.

Kilóg a lóláb

A Megasztár harmadik szériájában azonban egyre jobban kilóg a lóláb, egyre inkább látszik, hogy a tehetségkutatás szlogen csak takaróléc.

Ezt persze eddig is tudtuk, csakhogy Schmidt Vera, Kandech Evelyne, Oláh Ibolya vagy Caramel produkcióit hallva olykor ezt el lehetett felejteni, és abban bíztunk, nem jön be a két évvel korábbi jóslatunk. Bejött. A nyertesekből ugyanis ismert emberek lettek, de nem tudtak kilépni a sztárgyár, a TV2 árnyékából. Magánéletük fordulatai ugyan kiválóan alkalmasak az Aktív nézőinek vagy Blikk példányszámának növelésére, de a zene, amiért elvileg megasztárnak kellene lenniük, megmaradt lényegtelen elemnek. Ma már látjuk: a kereskedelmi tévé apróbetűs szerződései és a magyar könnyűzenei élet bebetonozott, torz struktúrája megfojtja a műsorban elvileg benne levő lehetőséget, a minőség és a kommersz közötti űr szűkítését.

Sok illúziónk persze eddig sem volt, de a fejleményeket látva már nem tudunk megbocsátani a produkció legnagyobb hibának sem. Annak, hogy a TV2 hajlamos rá, hogy látványosan több bőrt húzzon le egy produkcióból, mint amennyi ízléses lenne. Szép példák erre bizonyos „nagyfilmek” rotáció szerű ismétlései vagy érdektelen műsorok végtelenített beharangozói.

Ez a sokadik bőrlehúzás a Megasztár 3 esetében annyit jelent, hogy nagy meglepetés már nem fog érni minket a döntőig, olajozottan lefut a dolog, egyre laposabb tetőpontokkal, egyre művibbnek tűnő botrányokkal és egyre inkább szerepeket játszó zsűrivel.

Ez utóbbi mellesleg – bármennyire szerepet játszik - még a selejtezőn se beszéljen „csúnya és kövér lányokról”, vagy főleg ne kritizálja fintorogva a gagyit, ha néhány székkel mellette egy zsűritársa hasonló céltábla lehetne. Mert ez a képmutatás összehasonlíthatatlanabbul ízléstelenebb, mint az összes Crystal-produkció együttvéve.

Korábban:

Megasztár - Műsorszerűség a TV2-n

.