Mégsem tombolt a szerelem VIII. Eduárd és Wallis Simpson között?

2011.08.28. 10:12

A világ egyik legnagyobb szerelmének, a brit uralkodóház története első szerelmi házasságának nevezték eddig VIII. Eduárd brit uralkodó (1894-1972) és Wallis Simpson (1896-1986) kapcsolatát, ám a közelmúltban előkerült Simpson-levelek azt jelzik, hogy az elvált amerikai asszony nem szerette VIII. Eduárdot, és nem akart feleségül menni hozzá.

Pedig miatta mondott le 11 hónapi uralkodás után, 1936 decemberében a brit trónról a király: el akarta venni az elvált amerikai asszonyt. A lemondás után a volt uralkodónak és feleségének a Windsor hercege és hercegnője címet adományozták. A hercegi pár elhagyta Nagy-Britanniát, és életük végéig külföldön éltek.

A brit Channel 4 kereskedelmi televízió által a héten bemutatott Wallis Simpson: the Secret Letters (Wallis Simpson titkos levelei) című dokumentumfilm szerint Simpson a brit királlyal való kapcsolatában csapdába esettnek, boldogtalannak érezte magát. Valójában második férjét, Ernest Simpsont szerette. A válása idején, 1936-37-ben neki írt, eddig ismeretlen levél szerint a következőket vetette papírra: "Kedves Ernest, sem ezt a zűrzavart, sem a tátongó ürességet nem én kavartam - ez az +új Pán Péter terv+. Hiányzol, aggódom érted. Ó kedvesem, életünk pompás volt, kellemes és egyszerű".

Wallis és második férje Eduárdot nevezték maguk között Pán Péternek, tehát olyan fiúnak, aki soha nem képes felnőni - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

Úgy tűnik, hogy a nő megvetette azt az embert, akivel később 35 évig élt házasságban. Anna Sebba, Wallis Simpson életrajzírója, aki akkor ismerte meg a levél tartalmát, amikor kutatómunkát végzett könyvéhez, elmondta, hogy nagyon meglepődött az olvasottakon.

Mint a dokumentumfilmből kiderül, az asszony nem a sors ártatlan áldozata volt. Ő és második férje egy jó kapcsolatokkal bíró baráton keresztül került be Eduárd trónörökös társaságába. Eduárd szemmel látható rajongását az asszony iránt a házaspár bizonyos mértékig viccként kezelte, ám egyfajta büszkeség is eltöltötte őket, hiszen ennek révén sikerült feljebb és feljebb jutniuk a londoni társasági életben.

Simpson asszonynak egyáltalán nem volt lelkifurdalása, amikor szeretett Ernestjét elhagyva egy másik férfi oldalán utazott pompás franciaországi nyaralásra. Férjének is megvolt a maga házasságon kívüli afférja, amelyet később az asszony cinikusan úgy állított be, mint házasságuk széthullásának egyetlen okát.

Anna Seba könyve That Women: A Life of Wallis Simpson, Duchess of Windsor címmel jelent meg.
 

.