Mennyi most a magyar átlagfizetés?

2010.02.19. 10:14

A KSH most kiadott adatai alapján egy átlag magyar bruttó 199 ezer 800 forintot, nettó 124 ezer forintot vitt haza havonta 2009-ben

.

Az alkalmazásban állók száma 2009-ban átlagosan 2 millió 661
ezer volt.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009-ban 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest.

A KSH tájékoztatása szerint 2009-ben a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett, a költségvetési szférában pedig döntően a tizenharmadik havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt 8,3 százalékkal csökkent a reálkereset az előző évihez viszonyítva.

A bruttó keresetek tavaly decemberben az egy évvel korábbi szinten álltak mivel a versenyszférában 1,4 százalékkal emelkedtek a költségvetési szektorban viszont 2,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest.

Minthogy a decemberi 5,6 százalékos infláció egész évben a legmagasabb volt és a nettó átlagkereset 2,5 százalékkal nőtt a reálkeresetek 2,9 százalékkal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban. A nettó átlagbérek 3,3 százalékkal emelkedtek a verseny szférában a költségvetés szektorban viszont csak 1,3 százalékkal múlták felül a 2008 decemberi szintet. Ennek megfelelően a reálkeresetek 2,2, illetve 4,1 százalékkal csökkentek.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 199.800 forint volt tavaly, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 200. 200 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 201.600 forintot ért el.

Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 0,5 százalékkal haladták meg az előző évit. Ezen belül a versenyszférában 4,3 százalékkal növekedtek az átlagkeresetek, a költségvetés területén pedig a tizenharmadik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 7,9 százalékkal maradtak el az előző évitől.

A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az energiaipar, a szállítás, raktározás, valamint az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ágakban.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset éves szinten átlagosan 3,4 százalékkal nőtt, a versenyszférában dolgozók alapbére 5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye az előző évitől 0,3 százalékkal maradt el.

A versenyszféra kereset alakulásában az is szerepet játszott, hogy - a fizikaiakat jellemzőnél kisebb létszámleépítés eredményeként - a magasabb keresettel rendelkező szellemi foglalkozású munkavállalók aránya megnőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset 124.100 forint volt tavaly, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 91.800 forint, a szellemi foglalkozásúaké 157.700 forint.

A KSH tájékoztatása szerint tavaly júliustól a havi nettó átlagkeresetek növekedési üteme az adójogszabályok változása miatt meghaladta a bruttó átlagkereset növekedését. A nettó kereset így átlagosan 1,7 százalékkal volt magasabb az előző évinél. A versenyszférában 4,4 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteknél pedig 4,5 százalékos csökkenés jelentkezett, mely utóbbi a közfoglalkoztatottakat figyelmen kívül hagyva 3 százalékos csökkenésnek felelt meg.

A 212.000 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 1 százalékkal nőtt az előző év január-decemberhez képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 6,1 százaléknak felelt meg - közölte a KSH. A költségvetési szférában 748 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 822 ezren dolgoztak 2009. január-decemberben. A költségvetési szférában döntően a közfoglalkoztatás bővülése miatt 3,6 százalékkal nőtt a létszám, e nélkül számolva 0,6 százalékkal kisebb létszámot foglalkoztattak, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 6,7 százalékos létszámcsökkenés következett be.

.