A zárt táborokban bűncselekmények elkövetői vannak

2016.05.21. 06:46

A nyílt táborokat elhagyhatják a menekültek.

A miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szerint a nyílt táborokban lévő menekülteknek joga van a tábort elhagyni a menekültügyi eljárás befejezése előtt is.

Bakondi György az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, a zárt táborokban erre nem volt lehetőség, a szabályokat uniós nyomás miatt módosították. Hozzátette, most is vannak zárt táborok Magyarországon, de ezekben bűncselekmények elkövetői vannak.

Illusztráció - migránsok Körmenden május 2-án. Fotó: Varga György (MTI)


Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés most tárgyalja azt a javaslatot, amely szerint a határ 8 kilométeres körzetében elfogott migránsokat a határra vihetik, és ott gyorsított eljárásban bírálják el menedékkérelmüket.

Bakondi György beszélt arról is, hogy egyes menekültek, akiket Szlovákiába, Csehországba, Romániába irányítottak, onnan elmentek. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy a leggazdagabb európai országokba akarnak eljutni, és azt is, hogy a betelepítési kvóta nem működik.

.