A finnországi Mikulás Szombathelyt is meglátogatta

2014.12.04. 12:47

Lelkes gyerekek sokasága várta a nagyszakállút.

Csaknem megtelt csütörtök délelőtt a Savaria Filmszínház nagyterme, rengeteg kisgyerek érkezett ugyanis szervezetten és egyénileg, hogy személyesen is találkozzon a Lappföldről érkező Mikulással, azaz a Joulupukkival.

A résztvevő gyerekek hat intézményből érkeztek (Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény, a Vas Megyei TEGYESZÁ, Dr. Nagy László EGYMI, Rumi Többcélú Gyógypedgógia Intézmény, SOS Gyermekfalu Kőszeg,és a "ARANYHÍD" Nevelési - Oktatási Integrációs Központ), valamint a nevelőszülőknél elhelyezett apróságok is megjelentek az eseményen. 

A műsort a Tarisznyások együttes zenés és játékos produkciója nyitotta. A két hangszerekkel felvértezett férfi igazi mikulásváró hangulatot varázsolt, jól megmozgatták és fellelkesítették az apró közönséget.

Kiderült, hogy a kicsik nagyon „otthon vannak a Télapóban”, kívülről fújták nem csak a ruhadarabjait, hanem eredeti származását, finn nevét és a hozzá kapcsolódó mondókákat és énekeket is. A felnőtt ember szívét nem a mozi fűtött terme, hanem a gyerekek őszinte lelkesedése és öröme melegítette át.

A hóemberes, hólapátolós, cipőpucolós és Télapós dalok után végre megérkezett a várva várt fehér szakállú, a magyar Mikulásoktól némiképp eltérő öltözetű Joulupukki, egy szintén Mikulásnak öltözött tolmácshölgy kíséretében.

A finnországi Mikulás Szombathelyt is meglátogatta

A Joulupukki magyarul köszöntötte a gyerekeket, majd finnül folytatta beszédét, amely kicsit meglepte a közönséget, s a tolmács néhol bizonytalan hangja és előadásmódja kicsit kontrasztban állt a Tarisznyások együttes hangos és buzdító produkciójával.

A finnországi Mikulás Szombathelyt is meglátogatta

Ennek ellenére a kicsik örültek, amikor a Mikulás lecsüccsent a színpadon elhelyezett fotelbe, és kiosztotta a a jó gyerekeknek járó ajándékokat, miközben fényképezkedni is lehetett vele. A program biztosan örök élmény marad kicsik és nagyok számára egyaránt.

Fotók: Kánya Dóra

Galéria

.