Mindent Szombathelyért, Szombathelyt semmiért! – Éhen Gyula a kortárs szemével

Éhen Gyula, Szombathely máig legnagyobb nevet szerzett polgármestere munkásságáról sokat tudhatunk, de ha színesebbé akarjuk tenni az Éhen-képet, érdemes fellapoznunk kortársa, dr. Bauer Jenő 1934-ben kiadott könyvét, melynek reprint kiadása nemrégiben jelent meg. Ebből szemelgetünk.

„Szombathelynek olyan polgármester kell - írja Kaffehr Béla a Vasvármegyében –, aki kezdeményezni, alkotni és tenni mer, és sohasem menekül a tanács védőszárnyai alá, hanem saját uralma alá hajtja a szenátorokat, kik úgy sem valók egyébre, mint arra, hogy egy magasabb hatalom, kiváló elme járma alatt meghódolt állapotban elsétáljanak.” – idézi az 1895-ben megjelent cikket Bauer Jenő.

A polgármester választásra azért volt szükség, mert egészségének romlása miatt lemondott a város polgármestere, Török Sándor dr. Róla azt írja a szerző, hogy „tisztakezű, jószándékú, a közért őszintén dolgozni akaró polgármester volt, azonban kifogásolták az önállótlan, erélytelen és mindenkitől reszkető irányzatot, mely az ő vezetése alatt lábra kapott. (…) Török „a békét akként vélte elérhetőnek, hogy az örökké szájaskodó és demagóg elemek igényeit igyekezett kielégíteni és elnémítani.”

A városi képviselőtestület úgy látta, hogy a Vasvármegye publicistája által támasztott követelményeknek egyetlen személy felel meg: Éhen Gyula, „ki a város érdekében már évek óta buzgólkodott”.

Gyula gyerek és a balta

Éhen Gyula 1853-ban született Gyöngyösszőlősön. Bauer Jenő számos történetet mesél a gyerekkorából, ezekből bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy az Erdődyek számtartójának fia nem volt egy mintagyerek. „Egyszer egy bognárműhelyben akként játszott, hogy az egyik pajtása baltával csapkodott Gyula felé, aki ilyekor a tőkére tett kezét mindig ügyesen elkapta és nagyot kacagott, ha a balta tőkébe szaladt. A balta játéknak vége az lett, hogy a balta a Gyula gyerek jobb kezének két ujját az utolsó íznél levágta.” Tanulmányait a pápai kollégiumban végezte, nem volt eminens, népdalaival, elégiáival viszont komoly sikereket aratott. Jogi tanulmányait Pozsonyban kezdte, Pápán fejezte be.

A közérdek és tisztaság fanatikus harcosa

1895-ben – amikor neve felmerült a város lehetséges polgármestereként -, már közel húsz éve ügyvéd Szombathelyen, és lelkes közösségi ember: nevéhez fűződik az 1887-ben Varasdy Károly polgármestersége idején megrendezett „vasmegyei kiállítás eszméjének keresztülvitele”, több egyesületben, a városi közgyűléseken és az akkori sajtóban is hallatta a hangját. „Cikkei miatt sokszor karddal kellett kiállania a porondra, mégis mindig a legnagyobb népszerűségének örvendett, mert benne mindenki a városi közérdek és közéleti tisztaság legfanatikusabb harcosát látta.”

A hóhér akasztására 1895. november 14-én került sor, ekkor iktatták be a hivatalába, amelyre egyébként más aspiráns nem volt, egyhangúan meg is választották.

Tömöríteni a képviselőket

Programbeszédében idézte egy Szombathelyre látogató szavait, aki szerint „a város olyan, mint egy hirtelen magasra nőtt legény, kinek haja kuszált, ruhája fogyatékos” Célul tűzte ki, hogy „a kuszált hajat rendezze, és a fogyatékos ruhát tisztességessel váltsa fel.” Várospolitikájának alapgondolata volt „tömöríteni a képviselőtestület tagjait oly célból, hogy azok vallás és pártállásra való tekintet nélkül egyedül a város javát tartsák szem előtt.”

Polgármesterként első dolga volt az „egységes polgári közszellem megteremtése érdekében” egy polgári kaszinó létrehozása. A városban ekkor még meghatározó erő volt – Kárpáti Kelemen szerint – az úgynevezett őspolgár, aki idegenkedett az újtól és csak a régit magasztalta. Ez a réteg a régi szombathelyi kisiparosokból, kiskereskedőkből, gazdákból állt.

Energikus és kemény

Éhen megnyerte a kaszinó ügyének a város színe-javát. A szervezet „a nagy polgármester nagy reformterveinek valósággal „rohamkatonája” lett. Éhen Gyulának egy másik terve is sikerült. „Rövid időn belül a város parlamentjében egységes tábor, lelkes gárda áll a háta mögött, mely vele együtt nem csak álmodni, de dolgozni és harcolni is tudott a jövő Szombathelyéért – írja Bauer, aki így jellemzi Éhen vezetői stílusát: „Mindenekelőtt erős kézzel rendet teremtett a városházán, hol az eddigi patriarkális viszont csakhamar megszüntette. Energikus, kemény kezű vezető volt, ki akaratát a város érdekében, - bármely akadályokba is ütközött, - ha kellett taktikával, ha szükség volt rá erőszakkal, de mindig keresztülvitte.

Fontossági sorrend

„Legsürgősebb teendője az elhanyagolt város külső képét rendbehozni, a köztisztaság és a közegészség égető kérdéseit haladéktalanul elintézni.” A koldulás megszüntetése érdekében szegénykonyhát állít fel. A vásári rendet szabályozza, a Hungária szálloda előtti rendezetlen és szennygyűjtő bérkocsi állomást aszfaltoztatja. Az utcákat és gyalogjárókat rendszeresen locsoltatja, „A város határában lévő (…) miazmás pocsolyákat és belvizeket levezetteti.” A város közepén álló düledező ősrégi vendéglő helyén háromemeletes bérpalotát építtet, a városi választókerületeket újból szervezi, a községi népiskolát megosztja, „a gyalogsági laktanya építésének kérdését a helyes irányba tereli. A Berzsenyi szobor régóta vajúdó ügyét végre tető alá hozta. (…) A városi rendőrségnél uralkodó operettszerű állapotokat megszünteti.” Ekkor (1896-ban) indul a szombathelyi villamos is.

Nem lacafacázott

A „kisebb-nagyobb reformok” mellett az általános csatornázás és vízvezeték-létesítés valamint az utcaburkolás foglalkoztatja. Az előkészületi munkákat megfinanszíroztatja a minisztériumban, így ez csak 206 forintjába került a városnak. Tudta, hogy vízvezeték megépítése ellen az ellenzék tiltakozni fog, ezért a közgyűlésben nem ezt, hanem azt tette fel kérdésnek, hogy hol épüljön meg a víztorony. A régi kupai kút helyét (a város centrumában) javasolta. Nagy viták után beadta a derekát a másik (jelenlegi helyszín elfogadására). „Az indítvány eldöntésével a vízvezeték kérdése is eldőlt.”

„Bár a hivatalokban a legnagyobb pontosságot és rendet követelte, a bürokratikus formaságokon minden lelkiismeret furdalás nélkül túltette magát. A csatornázási munkát is elindította még a minisztériumi jóváhagyás előtt. A szentmártoni híd pedig úgy készült, hogy „egy szép májusi éjszakán” Szilárd Emil városi mérnökkel sétálgatott, amikor a mérnök megjegyezte: „Csúnya ez a híd, Gyula bátyám. – Bizony, csúnya, a kutyafáját.” (…) Másnap már megjelentek a munkások, pár hónap alatt ott állt az új híd, melyet felépítéséről a híd elkészülte után egy hónappal szavaztak a képviselők. A másik, a karicsai betonhíd is ekkor épült, hogy milyen körülmények között, arról nem szól a könyv.

Vagyon és adósság

A város tiszta vagyonát az 1895-ös évihez képest két és félszeresére növelte 1900-ra, adósságát viszont megötszörözte, így az 2,6 millió koronára rúgott. „De ezt a kölcsönpénzt nem pazarolja fényűzési berendezkedésekre, nem épít polgármesteri palotát, nem aranyozza be a tornyokat, nem teremt hivatalnoki szinekurákat, nem fedezi a költségvetés deficitjét, hanem úgy jár el, hogy mint az okos gazda, kinek kezében a kölcsönpénz teremtő erő lesz” – idéz Bauer egy korabeli szaklapot.

Képviselőként nem volt sikeres

Éhent 1901-ben országgyűlési képviselőnek választották, ekkor polgármesterségéről lemondott. „A város fáklyás menettel búcsúzott tőle.” Országgyűlési képviselőként nem aratott nagy babérokat, a parlament nem az ő terepe volt, a „mandátumért, a koncért tülekedő mamelukok között nem tudott elhelyezkedni.(…) De nem tudott barátokat szerezni választói között sem, nem volt kijáró képviselő (…) senki magánérdekéért nem exponálta magát.”

A következő választást el is vesztette, sőt, miután hazatért, a polgármesternek sem őt, hanem Kiskos Istvánt választották meg. „Egy világ omlott benne össze, (…) a városi közügyektől teljesen visszavonult.” Szombathely díszpolgára lett, miután nyugdíja nem volt, kegydíjat kapott, a kormányzó pedig kormányfőtanácsossá nevezte ki.” Életének utolsó éveiről ezt írja Bauer: „Előttünk evett meg az idő a városunk nagy regenerátorának nimbuszából naponként egy darabot, itt öregedett meg, itt szürkült meg előttünk a sok szürke hétköznapon át az az ember, akinek polgármestersége Szombathely ünnepnapja volt.” Éhen Gyula jelmondata volt: „Mindent Szombathelyért, Szombathelyt semmiért!”

A könyvről és a szerzőről

Az Éhen Gyula és kora című könyv 2010-ben jelent meg Szombathely város reprint kiadványai sorában. A sorozat szerkesztője Feiszt György, a szerző életét vázoló utószót és a könyv recenzióját Melaga Miklós írta.

A szerző, Bauer Jenő sikeres szombathelyi ügyvéd és közéleti ember, akit – akárcsak Éhen Gyulát – a helyi lapok publicistájaként, és szépíróként is ismertek a városban – tudjuk meg Melagától. A Faludy Ferenc Társaság kezdeményezésére írta meg Éhen Gyula életrajzát, amely egyszersmint korrajz is. A mai olvasó nem csak a polgármesterről tudhat meg a személyiségét az utókor számára plasztikussá tevő történeteket, hanem a boldog békeidők szombathelyi társadalmáról is képet kap. Hogy ez a kép valós-e, vagy árnyalja a – gazdasági világválság nehéz éveiben – a nosztalgia, azzal kapcsolatban Melaga Miklós, azt írja: „erősen érződött (Bauer) elfogultsága.” Megjegyzi azt is, hogy a „lelkes amatőr történész, nem történettudományi értekezést alkotott”, valamint azt, hogy tárgyi tévedések, pontatlan adatok is vannak Bauer Jenő könyvében. Ugyanakkor: „megkerülhetetlen alapmű, amelyet ismernie kell minden helytörténésznek, s egyúttal érdekfeszítő olvasmány lehet a település múltja iránt érdeklődő nagyközönség számára is.
A reprint kiadvány a Markusovszky kórház első igazgatójának, Pető Ernőnek példányáról készült, és benne maradt Bauer Jenő személyes hangú dedikációja is.

A cikk illusztrációi a Szombathely régi képes levelezőlapokon című kiadványából származnak.