Mit gondoltok az új médiatörvényről? – Szerkesztőségi körkérdés

Ha már mindenki az új médiatörvényről beszél – ez persze nem igaz, de jól hangzik -, mi sem maradunk ki a nagy megmondásból. Az olvasó fél tucat újságírói véleményt kap egyszerre, hogy legyen mit olvasgatnia a héten.

Kupi Györgyi

Egyrészt nem tetszik nekem ez a médiatörvény. Másrészt, viszont nagyon is, mert eddig nem kaphattam 25 millát, akár egyetlen cikkemért. Harmadrészt viszont ciki, hogy ez nem a honor, hanem az esetleges büntetés. De ez mindegy is, verébpötty az ibériai hómezőn, lényeg az, hogy sokra tartanak, na, végre.

De meg kell ám ezért dolgozni. Ami nekem tetszik, mert szorgalmas vagyok. (De hogy a tényszerű tájékoztatásnak eleget tegyek, kötelességem elmondani, nem mindenki vélekedik így. Tessék csak a férjemet megkérdezni, ha nincs ebéd kettőkor.)

Ötödrészt tetszik, hogy az SMTv, ad némi szabadságot, mert hatodrészt ezt írja a 13. paragrafusban: „A médiatartalom-szolgáltatók összességének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás a helyi, az országos és az európai közélet ügyeiről”(stb).

Ezek szerint nekem nem feltétlenül feladatom tájékoztatni például a Szabad Nép Utcai Bölcsőde Mosógépe Lefolyójának Avatásáról Projektzáró Konferenciájáról és Állófogadásáról (szorgalmasan tanulok újmagyarul, hogy nehogy én üssek rést a forrasztékon, még a végén beutalnak egy hegesztő tanfolyamra.) Hetedrészt örülök, hogy nem hagy bizonytalanságban a médiaalkotmány, mert ezt is írja, a következő pontban: „A tájékoztatási tevékenységet végző lineáris és lekérhető médiaszolgáltatások kötelesek a közérdeklődésre számot tartó helyi, országos, nemzeti és európai, valamint a Magyar Köztársaság polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről, vitatott kérdésekről (…) sokoldalúan, tényszerűen, időszerűen, tárgyilagosan és kiegyensúlyozottan tájékoztatni.”

Ez nyolcadrészt jó, mert ha köteles vagyok, remélem kifizeti a T. Hatóság az erre a munkára járó honoromat is, az újságíró szakszervezet honlapján közzétett ajánlás szerint, kilencedrészt azt meg nem értem, mit jelent, az „európai közélet ügyei”, pláne, hogy mihez képest „gyors” a gyors (gyors-lassú-lassú), bár eszem ágában sincs kitáncolni tizedrészt a feladat elől. De jó lenne, tisztázni, hogy mi számít „vitatott kérdésnek,” és elégséges-e arról tájékoztatni, hogy mi a vitatott kérdés, magáról a vitáról nem szükséges. Nem, mindegy nagyon nem, főleg egy közgyűlési tudósító esetében. Tizenegyedikrészt alig várom már, hogy sorjázzanak a médiahatóság rendeletei, a mihez tartás végett. Addig is – tizenkettedikrészt, csak hogy véletlenül se hibázzak és csatlakozzak Andressew Ivánhoz – tessék szíves rendelni fölém egy cenzort.

Tizenharmadikrészt előremutató, hogy egy hatóság megmondhatja végre, hogy egy magánpénzből működtetett vállalkozásnak mégis mit, mikor, milyen gyorsan és hogyan kell termelnie. Alig várom, hogy a Tejhatóság visszaállítsa az üveges tejet, a Kenyérhatóság a bordáskiflit, a parizer meg legyen parizer.

Rózsa Melinda (Rose)

Kezdjük egy optimista felütéssel: vannak jó dolgok is ebben a törvényben.

Sorolhatnám, de nem fogom. Mentegetésnek tűnne. Mert néhány jó intézkedés még nem ad felmentést az alól, ami az egész pakettnek a burkolt célja, hogy központi ellenőrzés alá vonják a magyar sajtót. (Nem fog sikerülni, fiúk, nem fog sikerülni.)

"Egész pakett", ezt írtam, hiszen itt nem egy törvényről van szó. Amit médiaalkotmánynak neveznek (lehetne médiafelkötmény is...), a 2010. évi CIV. törvény a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól – mondjuk úgy, hogy a kereteket adja meg. Az igazi probléma a 2010. évi CLXXXV. törvénnyel van, amely a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szól. Egyebek mellett ez mondja ki azt is, milyen bírságokat alkalmazhat a médiahatóság. (Böszme nagyokat, akkorákat, hogy a kipécézett kisebbek hamar lehúzhatják a rolót.)

És mivel a másik törvény gumiparagrafusokat tartalmaz (pl. "A médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére." - ebbe aztán bármit bele lehet magyarázni), és mivel annak megsértése esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (ez a teljes, böcsületes nevük) járhat el, biztosítottá vált a törvényi lehetőség a nemkívánatos sajtóorgánumok módszeres kicsinálására.

És ahol a Tilost Ice-T miatt b..., szóval birizgálják (még a korábbi sajtótörvény alapján!), akkor bizony van miért aggódni.

Az egész nonszensz már ott kezdődött, hogy 9 évre nevezték ki hatósági vezetőnek a tehetséges Sz. A.-t, hadd ne írjam ki a nevét, lepattogzik tőle a körömlakkom, szép bíborszínű, sajnálnám. Miért nem mindjárt életfogytig. Kellett nekünk, mint ablakos tótnak a hanyattesés.

Országimázsnak is rendkívül tetszetős a sajtótörvény, ki a fene akarta, hogy csak az soros uniós elnökség miatt figyeljen ránk a világ civilizáltabb szeglete, ugye, van nekünk egyéb potenciálunk is, "Pusztai Putyin" a "második Kína" élén. De vissza az optimizmushoz: talán a szokottnál nagyobb nemzetközi figyelem észhez téríti azokat, akiket észhez kell, lehetőleg még azelőtt, hogy áttérnénk az újbeszélre.

Irédy Dénes

Amennyire megértem a 2/3-os májust, annyira zavarba ejt az elmúlt hónapok némely törvénykezése. Orbánék kaptak egy olyan mérvű felhatalmazást, amivel a Populizmus zászlaja alatt, langyos középszerrel lazán nyernék az első és talán a második hosszabbítatást is. Az utóbbi ugyan a sportul értőknek nonszensz, de a magyar történelemben 12 év egyhuzamot jelentene. Erre a Fidesz január elsejével megkezdte korlátozni/cenzúrázni azt a szólásszabadságot, ami egy működő demokrácia legfontosabb fokmérője, és aminek a csorbulására a mutató Magyarországon a kádári szoft pornó diktatúra felé leng ki. Nem véletlen, hogy külföldön is annyian felhördültek a hír hallatán.

Orbánék tényleg azt hiszik, hogy a legfőbb ellenséget, az internetet meg tudják rendszabályozni? Minimum az összes konnektordugó kihúzásával vagy az egész ország áramtalanításával. Addig azonban a Kuruc.info emelkedik követendő szerepmodellé a külföldi szerverekre felrakott tartalmaival. Minő öröm is a tiltott gyümölcs mámorító zamatát habzsolni! Képernyőre vetett illetlen kifejezéseket is tartalmazó szövegre rányomni az Okét. Hátha épp… Nemi hormonok hajtotta, túlfűtött szexualitású dalokat leadni a rádióban. Hátha épp… Pornófilmes jelenetekre közutálatnak örvendő közszereplők arcát montírozni. Hátha épp… A legörvendetesebb azonban az, hogy a megduzzadt létszámú korlátlan magyarok megtalálták maguknak az új Horváth Ágnest a médiacézár, Szalai Annamária személyében. Önmagukban egyesek pedig meg fogják a találni a kádárkori feljelentgetőt.

A politikusok megszokhatták már, hogy kéjes élvezettel használják őket bokszzsáknak. Aki meg rettegve nyitja ki, kattint újságokra, olvas direkt fikázásban utazó blogokat, kommentelőket és fórumokat, néz tévés híradásokat, az nem sokáig marad ezen a méltán népszerűtlen pályán. (Vagy népszerűn. Attól függ, honnan nézzük.)

A Fidesz erős emberei nem két éve álltak be a narancssárga díszlet elé. Tudhatnák, hogy aki keres, az talál, a jól kereső ellenzéki újságírók meg biztosan találnak olyasmit a megnyilvánulásaikban, a múltjukban, az üzleti ügyeikben, egyáltalán bármi hozzájuk köthető bármiben, amit jó szaftosan lehet tálalni. Ha meg mégis úgy érezték, hogy szükség van rá, akkor eddig is fordulhattak jogorvoslatért. Ezzel a törvénnyel viszont a kötelező gonoszkodás mániákus rosszindulattá válik. Más dolog az, amikor valaki szimplán nem szívlel minket, és más az, amikor még bosszút is akar állni rajtunk. Charles Bronsonról idén még utcát neveznek el Magyarországon.

Végül jöjjön a klasszikus kalózos vicc aktualizált változata. Ezt talán még szabad.

Két magyar netes újságíró barkóbázik.
- Miniszterelnök?
- Nem.
- Akkor Szalai Annamária.

Józing Antal

A sajtószabadságnak hiába van köze a sakktáblához, nem egy kimondottan fekete-fehér dolog. Ha van, akkor sincs teljesen, mert hiába lehet megírni mindent, ha nincsen hova, vagy ha van is hova, akkor meg van úgy, hogy nincsen miért.

A politika meg természeténél olyan, hogy szeret beletenyerelni a sajtóba, korbácsot suhogtatni felette vagy kockacukorral etetni. Esetleg álruhának használja, és abban teszi a szépet. A sajtónak viszont olykor jól jön a kockacukor, és bár kevésbé romantikus, de sokkal kényelmesebb nyakörvvel a meleg kandalló előtt feküdni, mint hóban és fagyban farkast játszani. A szimbiózis már csak ilyen műfaj, ha valakinek nem tetszik, tessék elfordítani a fejét, vagy tenni ellene valamit. Ha valaki tud, akkor az az olvasó.

Ami az ominózus – sokat idézett, de valószínűleg alig néhány ember által olvasott - médiatörvényt illeti, kezdjük az alapoknál. Az alapok pedig sajnos azok, hogy nem kellett volna korábban fullra elkúrni. Ha nem full, hanem csak átlagos elkúrásról van szó, amilyen ezen a vidéken alapból szokott megtörténni, akkor nincs kétharmad, nincs új médiatörvény és nincsenek kimerült választók, akiknek most – joggal – a legkisebb bajuk is nagyobb annál, hogy milyen a médiatörvény, és hogy mit mond arról ez vagy az a politikai oldal és a hozzá tartozó raj. Akik persze azt mondják, amit mondaniuk kell. A Hír Tv és a Magyar Nemzet azt, hogy ennél faszább, európai törvényt még nem látott a föld, az ATV és Népszava meg azt, hogy itt a világvége, Orbán Adolf Viktor pedig már fel is építette a totális diktatúrát.

Én meg azt, hogy az utóbbi évtizedekben már annyi nagy elánnal megírt, a gyakorlattól fényévi távolságban levő, önmaga tengelye körül keringő tervet, stratégiát, programot, törvényt és kormányhatározatot láttam, ahol nemcsak a füst, de még a nagy tüzet gyújtani akaró gyufafeje is nagyobb volt, mint a későbbi láng. Így mielőtt verdiktet mondunk, várjuk meg, mi lesz ebből, mire is megy ki a játék a valóságban. Ha arra, hogy valamiféle utat vágjanak a gazban akkor az nem feltétlen baj, még akkor sem, ha a sarló meglehetősen csorba, ha viszont Orbán Viktor becsukja a lapunkat ezen jegyzetek miatt, akkor feltétlen baj van, függetlenül sarlótól és kalapácstól.

Kleinhappel Miklós

Lehet attól tartani, hogy a január 1-jén életbe lépett médiatörvény következtében Magyarországon úgy eltűnik a sajtószabadság, mint a Magyar Gárda vagy az erőszakba fulladó tüntetések az áprilisi választások után.

Létezik ugyan az internet, aminek segítségével a törvény adott esetben gyorsan saját paródiájává válhat annak kitalálóival és a betartásán, betartatásán fáradozókkal együtt; nem csak azért, mert egy friss hír szerint a közerkölcs felett is őrködő médiahatóság első embere korábban szexlapot adott ki. Ám ha a médiatörvényből a következő hónapokban, években csak annyi csontváz kerül elő, mint amennyit a „csontvázbizottság” talált, akkor nyert ügyünk van, hiszen nem akképp lesz nekünk jó, ahogy a kormányzati kommunikáció szerint az egykulcsos, 16 százalékos jövedelemadó bevezetése után, tehát mindenkinek.

Természetesen van ráció abban, hogy maximalizálják a bűnügyi hírek arányát, és valóban idegesítő volt, ahogy a reklámblokk egyszer csak szó szerint berobbant az egyes műsorok közé, meg az sem volt túl elegáns, ahogy például egyes (jobboldali) sajtóorgánumok módszeresen elmebeteg vagy éppen féreg jelzővel illettek egy miniszterelnököt, ezért az efféle retorika ellen sem árt fellépni. Szóval ebben a pakkban is van legalább annyi értékelhető elem, mint amennyi a tavalyi 29 pontos akciótervnek nevezett ötlethalmazban volt, ott lásd, mondjuk a házi pálinkafőzés engedélyezését.

Ugyanakkor az új szabályozást a tervezett új alkotmányhoz érzem hasonlatosnak. Az alkotmánytervezet egyik mondata kimondja: lehetnek alapjogaid, ha ezért ezt, azt és amazt megteszel. Azaz ebben az értelemben úgy tűnik, Magyarországon nem léteznek majd alapjogok – ami finoman szólva is abszurd, és remekül érzékelteti az úgynevezett nemzeti együttműködés lényegét.

Ahogy többek között az Alkotmánybíróság hatáskörének öncélú megnyirbálása, a válság elmúltával bevezetett válságadók, a magánnyugdíjpénztári vagyon bekebelezése sem önmagában aggályos – most hagyjuk az ezekre adott reggel–délben–este-magyarázatokat, s azt, hogy jó fél éve az eddigieknél is hülyébbnek nézik a választópolgárokat –, úgy a médiatörvény sem azért rossz, mert megszületett; eddig „csak” a visszamenőleges törvénykezés az, ami Európában alapvetően elfogadhatatlan. A szabályozás viszont lehetőséget ad arra, hogy a hatalom irányítsa a sajtót is, a nyomtatott sajtótól az internetig, esetleg leigázva ezzel azt a néhány tiszta forrást, melyek még csörgedeznének. Az a kormány, amely nem vállalja a vitát, nem tűri az ellenvetést, a kritikus hangot, amely erőből old meg mindent, s képtelen gesztusokat gyakorolni. Hiszen ha eddig így cselekedett, a jövőben miért viselkedne másképp, és miért éppen a médiával, amely annyi borsot tört már az orra alá, s amely a nemzeti bankkal együtt az ellensúlyai utolsó bástyáit jelenti? Mert ha a kormányzó pártok tagjainak médiatörvényre vonatkozó elképzeléseiben, megnyilatkozásaiban csak annyi igazság van, mint amilyen gazdaságpolitikai elképzelésekkel rendelkeznek, akkor nagy bajban leszünk.
 

Várnai Zsolt

Összecsaptak a politikai PR-gépezetek, a baloldal rögtön meglátta a lehetőséget, hogy lehet politikai tőkét kovácsolni az ügyből, minden eszközzel bizonyítani akarja, hogy lám-lám ő megmondta előre, hogy jön a diktatúra, a jobb oldal meg elbagatellizálja az egészet, nincs itt kérem semmi látnivaló, rendben van az egész, ez egy európai törvény. Pedig dehogy az...

A dolog legértelmetlenebb része számomra az a kísérlet, amellyel az interneten fellelhető tartalmakat kívánják szabályozni. Ez ugyanis teljes képtelenség addig, míg az internet a jelenlegi műszaki alapokon jut el a fogyasztókig.

Aki komolyan gondolja az internetes újságírást - és nem eleve politikai célzattal működik -, annak általában semmi gondot nem jelent a szabályozás, hiszen ezek a lapok eddig is betartották az alapvető normákat, bár a lehetőség egy jókora bírságra minden bizonnyal elgondolkodtatja a főszerkesztőket, mit közölnek a lapban.

Aki név nélkül akar blogolni, véleményt közölni, netán fröcsögni, az ezután kiköltözik egy külföldi szerverre és még hangosabban nyomja majd az agit. prop.-ot onnan.

Szalai Annamária, a médiahatóság vezetője pedig lassan internetes mémmé növi ki magát, számtalan formában találkozhatunk vele kapcsolatos fotókkal, megjegyzésekkel, írásokkal mindenfelé. Még Facebook-csoport is alakult „Nem én vagyok Szalai Annamária” néven, reagálva a hölgy nyilatkozatára, mely szerint ő álnéven van fenn a közösségi portálon.

A gyakorlat majd megmutatja, milyen hatással lesz ez a törvény a közéletre de, ahogy a minap valamelyik tudósításban olvastam, demokratikus országokban a sajtó ellenőrzi a politikát és nem fordítva.

Törvény ide, vagy oda, állampolgárként ennek az elvnek a betartását szigorúan elvárom a mindenkori kormánytól.