Mobilis - élő természettudományos kísérleti bemutatók a BDK-ban (2013. május 16.)

2013.05.10. 16:04

A Berzsenyi Dániel Könyvtár különleges programmal várja a szombathelyi diákokat 2013. május 16-án, csütörtökön délután 14 és 15 órától.

Ezen a napon a győri Mobilis – Interaktív Kiállítótér és Tudományos Játszóház (http://mobilis.gyor.hu/) munkatársai lesznek a vendégeink, akik szórakoztató, látványos természettudományos bemutatókkal, érdekes fizikai kísérletekkel készülnek a közönség kíváncsiságának kielégítésére. A bemutatásra kiválasztott jelenségek között lesznek hőtani, mágneses, optikai jelenségek, mechanikai stabilitási problémák és megismerhető lesz a nem newtoni folyadék mibenléte is. A kísérleti eszközök az asztalok mellett kézbe vehetők és kipróbálhatók lesznek, miközben a diákok a demonstrátorok segítségére, magyarázataira is számíthatnak és érdeklődésüknek megfelelően személyes beszélgetést is kezdeményezhetnek.

A programra már több iskolai csoport is jelentkezett, de érdeklődés esetén szívesen látnak további vendégeket. A program általános iskolások és középiskolások kíváncsiságára is számot tarthat.

Mindkét időpontban (14 és 15 óra) várják mindkét korosztályt.

Az érdeklődök részvételi szándékukat a 94/513-544-es telefonszámon (BDK gyermekkönyvtár) tudják előre jelezni. A programon szeretettel látják a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat is, különösen a fizika szakos tanárokat. Ők mint bemutató órát tekinthetik meg a foglalkozást, hiszen a programot a jövőben akár saját intézményükbe is meghívhatják, továbbá tájékozódhatnak az osztálykirándulások kedvelt célpontjaként is ismert, mindössze egy éve működő Mobilis küldetésével, kínálatával kapcsolatban.

A rendezvényen a részvétel diákoknak, tanároknak, egyéb érdeklődőknek egyaránt díjtalan.
.